2017. 07. 31.

„A bűnnel nem az a baj, hogy nem tetszik a papoknak” – Hodász András atya

Hodász András atya az Egerszalóki Ifjúsági Találkozón tartott előadást,  amely során a bűn is szóba került. Íme a 777 népszerű szerzőjének gondolatai!

Tudjátok, azok akik úgy élnek, hogy gyűjtik az apró kis bűnöket, mert azt mondják, hogy „hát ez még belefér, ez meg apróság, meg hogy akkora szent amúgy sem lehetek”, azoknak a végén már akkora lesz a számlájuk, hogy nem fogják tudni kifizetni. Arra akarlak bátorítani Titeket, hogy teljesen mondjatok ellent a bűnnek. Teljesen.

A bűnnel nem az a baj, hogy nem tetszik a papoknak. Ez nem a mi faksznink. A bűn a te életedben a Szentlélek munkáját akadályozza: gondoltál már erre?

Ha a bűnre mondasz igent, akkor Istenre mondasz nemet.

Nagyon sokan panaszkodnak arra, hogy ők nem hallják Istent, nem kapják a jeleket. És amikor elkezdünk beszélgetni, akkor derülnek ki, hogy melyek azok a bűnök, amelyek akadályozzák őt. Egyszer oda jött hozzám egy egyetemista srác, kicsit nagy mellénnyel, hogy „én olvasom a Bibliát, imádkozom, én nem is követek el bűnt.” Kértem, hogy most adjon autogramot, mert a szentté avatás után nagyon sokat fog érni! De azért mondtam neki, hogy azért menjünk végig a tíz parancsolaton.. Hát már az elsőnél elbukott… Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!

Neked az Isten a legfontosabb az életedben? Neked mi a fontos? Egy kapcsolat, mondjuk a párkapcsolatod? Jó, add oda az Istennek. A család mindennél fontosabb neked? Add oda az Istennek. Az anyagi dolgok, az egészséged? Oké, add oda Istennek. Tízből kilenc reakció az lenne, hogy azt nem, az kizárt.

Mert az van bennünk, hogyha odaadjuk az egészségünket Istennek, akkor holnaptól tolószék. Ha odaadom Istennek az anyagi ügyeimet, akkor holnaptól hajléktalan vagyok. Ez van bennünk, ez a gonosz léleknek a furkálódása. Ábrahám és Izsák története megtanít arra, hogy semmi és senki ne legyen fontosabb az életedben Istennél. Senki és semmi.

Ha van valaki az életedben aki fontosabb, akkor most hozz egy döntést, hogy Istent visszateszed az első helyre.

Egyéb
hirdetés

1 Komment

  • Válasz dfghjk 2017. 08. 06. 06:59

    „hatásosabb lenne saját példánkról, egyéni megküzdésünkről beszélni. Hogyan mondtam én ellene a bűnnek? Teljesen. Mit adtam én oda az Istennek, hogyan tettem őt az első helyre, hogyan küzdöttem meg a gonosz lélek furkálkodásával én magam….”

    Sokaknak éppen az ellenszenves, amikor elkezdi valaki saját magát „szentté avatni” azzal, hogy a saját dolgairól beszél… Akinek füle van, így is úgy is meghallja a lényeget.