Életbevágó

Életbevágó – Anyuka, akkor melyiket vegyük el?

A segélyvonalunkra érkezik egy hívás. Sírásba hajló hangon panaszolja egy hölgy, hogy a lányának 10 év mindenféle próbálkozás után úgy tűnik, végre sikerül a lombik. Most pedig az orvos az ultrahangképet nézve azt kérdezi, hogy a beültetett 4 embrióból melyik kettőt távolítsák el. Azt kérdezi, hogy tudunk-e olyan orvost ajánlani, aki vállalná a várandósság gondozását anélkül, hogy választania kellene közülük.

A kérdés valójában nem az, hogy honnan szerzünk ilyen orvost, hanem, hogy miért engedjük, hogy ilyen helyzet előálljon? Miért kell a folyamat optimalizálása érdekében több megfogant életet „kreálni”, mint amennyiért felelősséget tudunk vállalni?

12 hetes magzat

Kezdjük az elején. A szexuális forradalom eredményeként elválasztottuk a házaséletet a gyermekvállalástól. A gyermekvállalásnak nem feltétele a házasság, és a házasság biztosította családi biztonság. Házaséletet (értsd: szex, nemi élet) mindenféle kötöttség, felelősség és következmény nélkül élhetünk. (Hmm…. ööö…. a fogamzásgátlók gyakorlati működéséről és hatékonyságáról majd később írunk.)

A fiatalok tömik magukba a hormonkészítményeket, a kevésbé fiatalok próbálnak leállni róla, amikor gyermeket szeretnének. Ám gyakran megszokja a szervezet a hormonfüggő működést, sőt, ha túl korán kezdte nőtársunk a fogamzásgátlók szedését, szervezete talán meg sem tanulta a normális – gyermekvállaláshoz feltétlenül szükséges – ciklusokat. Ma Magyarországon a gyermeket vágyó párok 19,6%-ánál természetes úton nem érkezik meg a baba. Ez az igen nagy szám számos okra vezethető vissza, ez is a szexuális forradalom egyik eredménye. Ebből a nagyjából minden ötödik párból sokan döntenek úgy, hogy elindulnak a mesterséges megtermékenyítés fáradalmas, embert próbáló és egyesek szerint lealacsonyító útján a kívánt cél elérése érdekében, hogy végre saját gyermekük lehessen. A cél nemes, és, mint tudjuk, a cél szentesíti az eszközt.

A lombikban létrehozott gyerekek ugyanolyan cukik és szerethetők, mint természetes módon fogant társaik, személyesen is ismerek párat közülük. Aggodalomra nem az ő létük ad okot, hanem az a „járulékos veszteség”, ami, vagy inkább, aki a folyamat áldozatává válik. Ezenkívül örök nyomot hagy a szülőkben, ha az orvos az ultrahangképet mutogatva választásra kényszeríti őket. Mert nemcsak a folyamat mesterséges voltával, a megsemmisített vagy fagyasztóban tartózkodó, esetleg kísérleti célra felhasznált embriókkal van gond, hanem azzal a tendenciával is, mely során egyre több szülő találja magát szemben ehhez hasonló embertelen döntéshelyzettel. A várva várt eredményhez vezető úton váratlan akadályok gördülhetnek elénk. Amiket nem Istennek, hanem magunknak köszönhetünk.

Frivaldszky Edit

 

Még nem érkezett hozzászólás