A Budapesti Demográfiai Fórum 2-t, a Családok XI. Világkongresszusát és a II. Európai Életvédő Fórumot is magába foglaló grandiózus eseménysorozatra május 25-28. között kerül sor a Budapesti Kongresszusi Központban és a Várkert Bazárban. A világ minden tájáról érkező előadók népesedési, családpolitikai, illetve család- és életvédelmi kérdésekről folytatnak majd eszmecserét.
A Demográfiai Fórumot néhány óra múlva Orbán Viktor miniszterelnök nyitja majd meg, de a nap során a felszólalok között találjuk többek között Alberto Bottari de Castello apostoli nunciust éppúgy, mint Philip Zimbardo világhírű pszichológust.
Holnap, szintén a Kongresszusi Központban nyílik a Családok Világkongresszusa, amelynek keretében beszélgetések széles skáláját lesz lehetőség meghallgatni nemzetközi szaktekintélyek bevonásával az anyaságról, a családbarát nemzetkép kialakításáról vagy éppen a hagyományos családmodellt érő támadásokról. A szombati Életvédő Fórum előadásaiért pedig a Várkert Bazárba kell ellátogatni, ahol a ONE OF US-díj átadása előtt szóba kerülnek bioetikai kérdések, a körülöttünk kialakuló „új világrendre” való válaszkeresés és az életvédelmi törekvések hatékony kommunikációjának módjai is.
A konferenciákkal egy időben a szervezők mindenkit várnak a Gesztenyés-kertbe szervezett családi programokra, illetve vasárnap, a Kodály Köröndön megrendezett Családi Fesztiválra is.
A teljes program megtalálható a találkozó hivatalos honlapján.
Még nem érkezett hozzászólás