Pál apostol kemény szavakkal emlékezteti a korinthusi gyülekezetet arra, hogy legyenek alázatosak. Ez az intés nekünk is, most is szól, ugyanakkor reménységet ad.
Vannak pillanatok, amikor az ember rádöbben saját tehetetlenségére. Lehet ez egy vizsga, egy interjú, akármi. Olyan szituációk, amikor az emberi erőfeszítés elér egy véges pontra, ahonnan magunktól már nehezen tudnánk győzelmet aratni.
Hogy mire gondolok? Például arra a rengeteg magolásra az államvizsgám előtt, amikor megtettem mindent, de pontosan tudtam, hogy vannak rizikós tételek, amiken felsülhetek. Kicsinek és tehetetlennek éreztem magamat a vizsga előtti este, de nem elveszettnek. Még mindig beleborzongok, ha visszagondolok. Látom magamat kívülről, amikor lassított felvételben nyúlok a tételért és rimánkodok, hogy ‘Kérlek Uram, kérlek kérlek kérlek!’ és kihúzom pontosan azt, amelyiket a legmagabiztosabban tudtam.
De olyan sokszor történtek hasonlók, annyi helyzetért és lehetőségért adhatok hálát Istennek, amiket egyáltalán nem érdemeltem ki!
hirdetésMert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna? (1Kor 4,7)
Ez az ige több mint korholás, reménységet is jelent! Nyitott szívvel bízhatunk Istenben, aki megadja az ő tökéletes adományait, pontosan akkor és pontosan azt, amire szükségünk van. Ő látja az erőfeszítéseinket, a munkánkat és megáldja azt, ami Neki is kedves.
Mink van, amit nem kaptunk?
Kép: pixabay.com
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás