#csakegygondolat

#csakegygondolat – Mi, az emmauszi tanítványok

Húsvét harmadik vasárnapján az emmauszi tanítványokról hallhatunk: a történet, amelyet mindannyian el tudunk képzelni, és amely valahol rólunk is szól. Csak egy gondolat az emmauszi tanítványokról, akik nem ismerik fel a mellettük lépkedő Jézust.

Az emmauszi tanítványok és Jézus találkozása az egyik legismertebb történet a feltámadást követően. Két szomorúan ballagó zarándok, akik a szent napokat követően Jeruzsálemből a mintegy 12 kilométerre található Emmauszba mennek haza, letargikus hangulatban. Akit Messiásnak tartottak, halott: legalábbis szerintük.  A történetet mindannyian tudjuk: Jézus melléjük szegődik, majd hosszasan magyarázza nekik saját szenvedésének okait, úgyhogy közben a két tanítvány nem ismeri fel.  A közösen elköltött vacsoránál azonban  – nagycsütörtök után –  ismét megáldotta, és megtörte a kenyeret, majd e két tanítványának adta, akik ebben a pillanatban felismerik.  Jézus ekkor eltűnik, a tanítványok pedig a két órára lévő Jeruzsálembe szaladnak, dacolva a sötétségtől és a veszélyektől, hogy elmondják az örömhírt: a Mester él!

De vajon nem ismerünk-e magunkra az emmauszi tanítványok személyében? Mi, akik dühösen és csalódottan keressük Istent az életünkben, mi akik elhagyatottnak érezzük magunkat, akik megkérdőjelezzük a szavait, sőt néha a létezését is. Úgy, hogy közben végig ott van mellettünk, csak képtelenek vagyunk felismerni. Mi, akik megkerülnénk a világot Istenért, hogy megtaláljuk, holott ott áll végig mögöttünk. 

Az emmauszi tanítványok kifejezik azt a szomorúságot és letörtséget, amelyet mi is gyakran érzünk, amikor megkérdőjelezzük Istent. Amikor úgy érezzük, hogy cserbenhagy bennünket, amikor a kísértés legyőz, és teljesen elbizonytalanodunk. De ennél a bizonytalanságnál is sokkal erősebb Jézus döbbenetes alázata: ahogyan elmagyarázza nekik a kereszthalál értelmét és fontosságát, ahogyan szeretettel és teljesen egyenrangú társként kezelve beavatja őket  a Szentírás folytonosságába. Nem hagyja el azokat, akik elhagyták őt, nem csalódik azokban, akik benne tévedésből csalódtak. Igazi pásztor, aki az elkallódó bárányok után megy.

De vajon csak a hitetlenségben tudunk emmauszi tanítványok lenni, vagy a pozitív példájukat is tudjuk követni?  Vajon mi elindulnánk-e éjszaka árkon-bokron Jeruzsálembe, hogy az örömhírről beszámoljunk?  Mihez kezdünk, amikor újra és újra megbizonyosodunk, arról hogy van Valaki, aki a gondunkat viseli? Magánügynek tekintjük, vagy át akarjuk adni másoknak?

Nincs annál szomorúbb érzés, amikor azt érezzük, hogy Isten elhagyott bennünket, de ugyanakkor nincs felemelőbb annál, mint amikor rájövünk arra, hogy tévedtünk! Ne csak a megkérdőjelezésben legyünk “emmausziak”, hanem a felismerésben és a cselekvésben is!

Martí Zoltán

Borítókép: OLYMPUS DIGITAL CAMERA
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás