2017. 01. 28.

„Élvezik a támogatásomat” – Donald Trump az életvédők oldalán

Ha január, akkor ismételten Menet az Életért. AZ USA fővárosában, Washington DC-ben több százezren vettek részt az élet védelmében megrendezett felvonuláson, demonstráción. Ahogyan arról korábban a 777 is beszámolt, az eseményen felszólalt Mike Pence alelnök is.

Az idei esztendőben történelmi jelentőségű volt a megmozdulás, hiszen Trump elnök első rendelkezései között komoly összegeket vont meg az abortuszt támogató szervezetektől, valamint az elnök személyes üzenete is sokat jelent az ügy mellett kiállók számára.

Több politikus, bíboros és püspök vett részt az eseményen. Röviddel 17 óra után jelent meg Donald Trump elnök Twitter oldalán a következő bejegyzés: „A menet nagyon fontos. Mindazok, akik ma felvonultak: élvezik a támogatásomat.”.

Történelmet írt az alelnök

Mike Pence alelnök személyesen is részt vett a menetben, soha korábban ilyen magas rangú politikus nem jelent meg a rendezvénye.

„Életvédő vagyok, ebből nem engedek. Nem nyugodhatunk addig, amíg nem építjük fel az USA-ban az élet kultúráját. Az a nemzet, amely nem az élet oldalán áll, nem maradhat sokáig fent.”

Az alelnök hű marad a kampányban mondott szavaihoz, melyben Jeremiás prófétát idézi: „Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek”. A nemzetközi közvéleményt befolyásoló médiumok következetesen támadták a kampány során Trumpot és csapatát, akik nem féltek kimondani, hogy az élet mindenek felett áll.

(Fotó: Evensi)

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás