2016. 12. 18.

Gyönyörű ajándékkal lepi meg a beteg kisgyerekeket a szegedi taxis

Berenszki Zoltán, szegedi taxis igazán különleges módot talált a beteg gyermekek ünnepének felvillanyozására, felajánlotta, hogy szentestére hazafuvarozza a klinikáról azokat a kis betegeket, akik csak azért nem lehetnek otthon, mert a szüleik nem tudják állni az útiköltséget.

Az ötlet egy szomorú személyes élmény nyomán született meg, kislányának 2006 végét kórházban kellett töltenie.

“Akkor még csak 7 éves volt. Benn kellett töltenie az ünnepeket a klinikán. Azon a szilveszteren nagy bulit szerveztek a Kárász utcán, ahol rengeteg lufi volt. Másnap reggel a szervezőktől elkértem a még ép léggömböket. Volt vagy negyven. Tele volt velük a taxim. Bevittem a kislányomnak a klinikára. Ő pedig szétosztotta a kis betegtársai között. Soha nem felejtem el azokat a mosolygós kis arcokat!”

hirdetés

Berenszki Zoltán szeretné, ha a kezdeményezés országossá nőné ki magát, és így minél több kisgyerek tölthetné otthon a szentestét, ezzel is felgyorsítva a gyógyulásukat. Már akadt is néhány segítőtársa, és a Taxisok a gyermekekért nyitott facebook csoportban várják a felajánlásokat és a kéréseket is. Milyen szép, ahogyan a nehézségek, amik érnek minket, ilyen gyönyörű ajándékokká alakulnak az évek során! A teljes hírt itt olvashatjátok!

(forrás: delmagyar.hu)

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás