Életmód

Mitől működhet jól egy kapcsolat?

3 perc alatt 90-94%-os valószínűséggel meg tudja jósolni egy kapcsolat jövőjét John Gottman, a University of Washington kutatója. A The Gottman Institute  vezetője hosszú évtizedek óta párkapcsolatokat, házasságokat tanulmányoz. Többezer emberpár (egymással folytatott interakciói közben mutatott) fiziológiai reakcióit, testi jeleit és metakommunikációját vizsgálva arra a kérdésre kereste és találta meg a válaszokat, hogy mitől tud hosszútávon is jól működni egy párkapcsolat. A test beszél blog cikkét közöljük.

Kutatásait – először Robert Levenson pszichofiziológussal, később feleségével, Julie Schwartzcal végezte  – az 1970-es években kezdte: a vizsgálatban résztvevő friss házaspárok viselkedését videóra vette, miközben a kapcsolatukról kérdezgette őket (hogyan találkoztak, milyen nagyobb konfliktusaik és szép, közös emlékeik vannak). A beszélgetés közben mérte és feljegyezte a résztvevők különböző fiziológiai reakcióját (vérnyomását, pulzusát, bőrhőmérsékletét, vezetőképességét, izzadásának mértékét, stb.). Hat év múlva pedig megnézte, még mindig együtt voltak-e a korábban vizsgált párok. Akik hat év után is boldogok voltak, azokat a “masters” (~profi) csoportba, akik boldogtalanok lettek vagy elváltak, azokat pedig a “disasters” (~katasztrófa) csoportba sorolta.

A hat évvel korábban felvett fiziológiai adatokat elemezve egyértelmű különbség rajzolódott ki a két csoport jellemzői között.

***

Odafordulás vagy elfordulás

Gottman tudni szerette volna, hogy ezt hogyan csinálták, ezért panziónak berendezve “Love Lab” elnevezésű laboratóriumát, 130 frissen házasodott párt figyelt meg 24 órán keresztül, miközben a párok azt csinálták, amit szabadságuk alatt egyébként is szoktak: főztek, elmosogattak, zenét hallgattak, tévét néztek, beszélgettek. A vizsgálat eredményei alapján Gottman az alábbi megfigyeléseket tette.

A nap során a párok kapcsolódni szerettek volna egymáshoz, a kapcsolódási kísérleteiket “bid”-eknek nevezte (~meghívás, ajánlat). Amikor az egyikük látott egy szép madarat és így szólt feleségéhez/ férjéhez: “nézd, milyen szép madár”, akkor ez a mondat nem csak a madár szépségéről szólt, hanem az interakcióba hívó fél valójában érzelmi választ várt társától: a támogatás és érdeklődés jeleit – remélve, hogy az illető kapcsolódni fog hozzá. Akinek ekkor két lehetősége volt: az odafordulás és az elfordulás. Bár a madár_mint_ajánlat témája furcsán hangozhat, mégis, egy ilyen egyszerű témára épülő interakció rengeteget képes elárulni egy kapcsolat minőségéről. Az interakcióba hívó fél azt gondolta, a madár elég fontos ahhoz, hogy szóba hozza, és a kérdés az, társa fel- és elismeri-e ugyanezt.

Rengeteg hasonló eset előfordult. Voltak, akik partnereik felé fordultak, elfogadták az ajánlatot, ezzel érdeklődést és támogatást sugározva. Azok, akik nem így tettek, hanem elfordultak, nem reagáltak vagy csak minimálisan, és zavartalanul folytatták tovább azt, amit épp csináltak, pl. tévét néztek vagy olvastak. Néha nyílt ellenségességgel válaszoltak, pl. “ne zavarj, olvasok”.


Ezen interakciók mély hatással voltak egymás jóllétére, házastársi elégedettségére. A később elvált párok 33%-a elfordulással válaszolt: tíz érzelmi kapcsolódásra való meghívásukból csak háromban sikerült intimitást elérniük. Ezzel szemben a hat év múlva is boldog párok 87%-a reagált odafordulással: tízből kilencszer válaszoltak társuk érzelmi szükségleteire pozitívan.


Ilyen interakciókat elemezve Gottman képes 94%-os valószínűséggel megjósolni a párok – legyenek hetero- vagy homoszexuálisak, gazdagok vagy szegények, gyerekesek vagy gyermektelenek – jövőjét: vajon boldogok lesznek, boldogtalanok, vagy elválnak majd. A vizsgálatok alapján ez nagyrészt azon múlik, hogy a párok milyen  attitűdökkel és hozzáállással vannak jelen a kapcsolatokban illetve hogyan kommunikálnak: kedvességet, jóindulatot és nagylelkűséget vagy megvetést, kritikát, és ellenségességet mutatnak egymás felé.

A jóindulat-izom titka

Az adatok elemzései során kiderült: a “masters” csoport tagjai folyamatosan monitorozzák környezetüket, így társukat is, olyan dolgokat keresve, melyeket értékelni tudnak és megköszönhetnek. Szándékosan építik az elismerés, tisztelet és megbecsülés légkörét. A “disasters” csoport tagjai azonban környezetük és társuk hibáit keresik. Míg a “masters” csoport tagjai azt keresik, mit csinál jól partnerük és elfogadást, méltánylást, elismerést fejeznek ki, a “disasters” csoportba tartozók azt figyelik, mit csinál rosszul az illető – és kritizálják egymást.


Gottmanék kutatási eredményei szerint az érzelmileg távolságot tartó lenézés/ megvetés/ semmibe vevés a legfontosabb olyan tényező, mely a partnereket eltávolítja egymástól. Azok, akik a másik kritizálására fókuszálnak, elszalasztják a pozitív élmények és lehetőségek 50%-át és ott is negatívumokat látnak, ahol ilyesmik nincsenek. (Arról nem is beszélve, hogy ez önbeteljesítő jóslattá válhat.) Akik hidegen, elutasítóan bánnak a másikkal (ignorálják, minimálisan figyelnek rá, mintha ott sem lenne), szisztematikusan rombolják a kapcsolatot, azt éreztetve a másikkal, hogy az illető értéktelen és láthatatlan. Akik lenézik és kritizálják partnerüket, nem csupán a kapcsolatot rombolják és a szeretetet torpedózzák, de társuk immunrendszerét is: a negatív bánásmód stresszválaszt indukál, ami hosszútávon bizonyítottan megbetegedésekhez vezet.


Az előzőekkel szemben a kedvesség és jóindulat egymást vonzó, összekovácsoló hatású, és az érzelmi stabilitáson túl az elégedettség és a kapcsolat stabilitásának is az előre jelzője. A szívélyesség hatására a partner úgy érzi, gondoskodnak róla, megértik, értékelik – vagyis szeretve érzi magát. “Jóságom, mint tenger, határtalan, S szerelmem oly mély: mennél többet ad Neked, magamnak annál több marad! Oly végtelen mindkettő.” – mondja Júlia Shakespeare Rómeó és Júliájában (Szász Károly fordításában). Így működik a kedvesség is: minél többet kap vagy lát valaki, annál kedvesebb lesz magához és másokhoz is – ami oda-vissza nagylelkűséghez és szeretethez vezet.

A kedvességre, jóindulatra pedig kétféleképpen gondolhatunk. Nézhetjük valami állandó, változatlan, adott és végleges mennyiségű valaminek, ami vagy van vagy nincs – és gondolhatunk rá úgy is, mint ahogy a “masters” csoport tagjai: mint egy izomra, amit minél többet edzünk, annál nagyobb és erősebb lesz. Amit ahhoz, hogy formában tartsunk, folyamatosan gyakorlatoztatni kell. Van, akiben ez szerencsés módon természetes módon is erős, de az is biztos, hogy mindenki tud rajta erősíteni. A “masters” csoportba sorolt emberek tudják, hogy a párkapcsolati elégedettség nem egy adott dolog, hanem azon folyamatosan és keményen dolgoznunk kell.

És nem csak a jobb napokon. Fontos, hogy ha partnered kifejezi egy szükségletét, de te fáradt, stresszes, figyelmetlen, szétszórt vagy, akkor ne a legkönnyebb megoldást válaszd: és a telefonodra, könyvre vagy tévére fókuszálva, partneredtől érzelmileg elfordulva motyogj valamit, hanem – a te negatív állapotod ellenére – mutass érzelmi odafordulást. Minimum mondd el, hogyan érzed magad, és beszélj az érzelmeidről, hogy értse a másik, mi zajlik benned. Mert az érzelmi kapcsolódási lehetőségek apró pillanatainak elszalasztása szép fokozatosan elkoptatja a kapcsolatot, az elhanyagolás növeli a két ember közti távolságot és a neheztelés és harag melegágyát teremti meg.

***

A teljes cikket itt olvashatod. Ha van időd, mindenképp olvasd el!

Forrás: A test beszél blog, TheAthlantic.com

Támogasd Te is a 777 evangelizációját!

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás