A világsajtót percek alatt járta be a hír a néhai kommunista diktátor, Fidel Castro haláláról. A kilencven éves kubai politikus halálának margójára sokan írtak a politika nagyágyúi közül nem egyszer megdöbbentő gondolatokat. Van, amit keresztény szemlélettel vissza kell utasítanunk.
Kuba néhai első embere, az országot 1965-től egészen 2008-ig irányító Fidel Castro magyar idő szerint szombat hajnalban hunyt el. Hosszú élete nem tekinthető áldásként hazájára nézve: a kilencven éves diktátornak sajnos bőven van miről számot adnia. Ítéletet nem nekünk kell hoznunk, de annak kapcsán, amit néhány politikus nekrológként megfogalmazott az elhunyt diktátort dicsérve, érdemes megállnunk egy szóra – óva intve mindenkit attól, hogy brutális eszközöket alkalmazó diktátorokat, bűnben fogant rendszerek vezetőit (vö. Kádár-rendszer) utóbb hősként emeljük piedesztálra.
Merthogy Fidel Castro rendszere vérben fogant. Diktatúrát kívánt lebontani, amikor Fulgencio Batista rezsimjével szemben megszervezte saját gerilláit, majd átvette Havannában a hatalmat, rendszere azonban már ekkor, a politikai “tisztogatások”, azaz tömeges üldözések és gyilkosságok kezdetekor végleg bemocskolódott. Akciójának hiába voltak hangzatos céljai (erkölcsi megtisztulás, nemzeti büszkeség), valójában az erkölcs teljes csődjét és egy nemzet újbóli derékbatörését idézték elő. A Castro totalitárius politikájának egyik következményeként kialakult katonapolitikai válság csaknem a harmadik világháború kitöréséhez vezetett, amelynek megakadályozásában komoly szerepe volt a keresztény hangoknak, mások mellett Szent XXIII. János pápának is. Castro fegyverekkel, pénzzel, diplomáciai erőfeszítésekkel támogatott számos radikális baloldali mozgalmat és fegyveres gerillacsoportot Afrikában, miközben saját népének elnyomását is folytatta. Mottója élesen megvilágítja rendszere abszurditását: “szocializmus vagy a halál”. Castro népe két rossz közül választhatott…
hirdetésHalálát követően világszerte előfordultak vezető politikusok, akik valamiért fontosnak tartották, hogy ez alkalomból is hallassák hangjukat. Közülük is kiemelkedett a neoliberális világ üdvöskéje, a kanadai miniszterelnök Justin Trudeau, aki emlékező közleményében nagyvonalúan elfelejtette megemlíteni a több tízezer kivégzettet, a papok és lelkészek meghurcolását, az emberi jogok teljes sárba tiprását (nesze neked, liberális szabadságjogok…). Obama elnök pedig arról beszélt: Castro “nagy hatású” politikus volt, akit majd későbbi korok fognak tudni pontosan megítélni. Az biztos, hogy Castronak valóban nagy hatása volt több százezer családra, amelyek elvesztették valamely családtagjukat az általa kirobbantott harcokban, a munkatáborokban, vagy emigrálás közben az óceán habjai között. Akiknek az élete elnyomásban, esetleg örökös, de be soha nem teljesülő, mesterkélt reményben tengődött.
A liberalizmus ma létező formájának, a Trudeau-féle liberális gondolkodásnak egyik fő veszélye a bűnök relativizálása, a bűnösök felmentése, a közvélemény erkölcsi érzékének tompítása.
Ítélni Isten dolga, de a bűnt soha nem fogadhatjuk el, relativizálásához nem asszisztálhatunk.
(A kép forrása: The Indian Express)
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás