Levél érkezett a 777 virtuális postaládájába: egy kedves olvasónk írta le egyik emlékét Mindenszentekkel kapcsolatban. A levélíró névtelenségét kérte, így anonim módon tesszük közzé üzenetét!
Mindenszentek ünnepének alkalmából azt gondoltam, hogy megosztom veletek a kedvenc “mindenszentes” képemet. Vagy legalábbis egy részletét, mert az egész nem férne ki, olyan nagy. Ez a több részből álló sorozat – John Nava alkotása – a Los Angeles-i Cathedral of Our Lady of the Angels templomban látható.
északi oldal
déli oldal
Azért szeretem, mert a szenteket nagyon egyszerűen ábrázolja. Összetett kézzel, tiszteletet kifejező arccal mind egy irányba fordulnak (az oltár felé), ami azt üzeni számomra, hogy Krisztust nézik, őrá figyelnek. Mind földi életükben, mind most a mennyben. Nem önmaguk tiszteletére akarják irányítani a figyelmet. Nincs sem glóriájuk, sem megkülönböztető attribútumaik, amik – amellett, hogy az azonosításukat megkönnyítik – kicsit el is távolítják az embert tőlük.
Mert ha ránézünk egy szenteket ábrázoló képre, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy “igen, ők azok az ufók, akik ott fent, messze, fénykörrel a fejük körül, mindenféle furcsa cuccokkal, elragadtatott testtartásban imádják Istent. Az életükben mindenféle különös és/vagy hősies dolgot csináltak. A szent az egy külön faj, annak születni kell. Normális emberből nem lesz szent.”
De ezeken a képeken elmosódik ez a szétválasztó határ. Itt nem furcsa fazonokat látunk, hanem olyan embereket, mint mi. Erre rásegít az is, hogy több “névtelen” szent is szerepel a képeken. Gyerekek, fiatalok, akiknek életére talán már senki sem emlékszik, mégis a mennyben élnek. (Mint ezen a képen az ázsiai és az afrikai kislány.)
Igen, majdnem el is felejtettem, nagy dicséret jár az alkotónak azért is, hogy az összesen 135 alakot ábrázoló kompozícióban minden életkor, faj, nemzet, és század szentjei megjelennek. Így valóban a teljesség, a “nagy család” benyomását keltik. A bibliai Szent Márta és az 1500-as években élt Néri Szent Fülöp; vagy Szent Mónika és Assisi Szent Klára úgy állnak egymás mellett, mintha jó ismerősök, vagy rokonok lennének.
Akiket a mi gondolatainkban évszázadok és kilométerek ezrei választanak el egymástól, a legnagyobb természetességgel vannak együtt. Ez is az egység, az egyetemesség érzését erősíti bennünk.
Egy szó, mint száz, amikor én ezeket a képeket nézem, az jut az eszembe, hogy “Én is ott lehetnék köztük. De jó is lenne!”
Olvasónktól
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás