Egy éve, tavaly szeptemberben jelent meg magyarul Ferenc pápa első önálló enciklikája, a Laudato Si’. Nem túlzás azt állítani, hogy forradalmi jelentőségű írás – pedig, ahogy Ferenc pápától megszokhattuk, valójában semmi új nincs benne. Mégis, a Laudato Si’ olyan radikálisan alkalmazza a keresztény tanítást a XXI. század problémáira, hogy elolvasása után biztosan mindenki alaposan átgondolja a világról alkotott képét.
A pápa hihetetlenül nehéz feladatra vállalkozott. A környezetvédelem ügyében annyi tudományos elmélet, politikai érdek, jószándékú butaság és apokaliptikus túlzás vesz körül minket, hogy szinte lehetetlennek tűnik kibogozni az általános igazságot. Mégis sikerült! Nyilván szakértők serege segítette a pápát, de így is bravúros, hogy mennyire pontosan és kiegyensúlyozottan mutatja be a problémákat, sorra elkerülve a környezetvédelem szokásos csapdáit és túlkapásait. Az enciklika első fejezete tankönyveknek is dicséretére válna.
Mondja ezek után bárki, hogy a tudomány és vallás szemben áll egymással!
Itt következne egy többrészes cikksorozat arról, hogy miként értelmezi a pápa a környezetvédelmet szociális és erkölcsi kérdésként; hogy a fogyasztás és szennyezés hogyan válik egyszerre ember és Isten elleni környezeti bűnné; hogy milyen radikálisan foglal állást a harmadik világ szegényei és az Egyház családdal kapcsolatos tanításai mellett; és hogy a keresztény erkölcsre, szociálisan érzékeny életre való nevelés hogyan válhat a környezeti gondok megoldásává. De az enciklika szövege annyira végtelenül kiegyensúlyozott és az utolsó szóig átgondolt, hogy minden magyarázat csak ront rajta. Itt el lehet olvasni, nem is olyan hosszú.
Az enciklika hatására valósággal felrobbant az egyházi élet. Mennyire ki voltak éhezve a keresztények egy friss és egyértelmű iránymutatásra ebben a zavaros és átpolitizált témában! A gyakran liberális zöldségnek tekintett környezetvédelem egycsapásra a prédikációk és vallásos találkozók témájává vált. A katolikus hívek és politikusok többé nem háríthatják el maguktól a környezet védelmét, mint valamiféle baloldali ideológiát (bár azért sokan megpróbálják). A takarékosság és környezetbarát életmód mostantól nem önkéntes jótékonyság, hanem a legszigorúbb lelkiismereti kötelesség. Óriási lendületet kaptak a csírájukban korábban is létező teremtésvédelmi csoportok.
Idén a több ezer keresztény fiatalt megmozgató rendezvény, a Nagymarosi Találkozó is a Laudato Si’ témájára épül. Nem kérdés, hogy az elvektől és jelképes cselekedetektől a valódi környezeti igazságosságig még hosszú út vezet. Mégis, a mostani lendület új reményt adhat a globális környezetvédelem döcögő, el-elakadó ügyének, és talán ismét a kereszténység lesz az, ami irányt mutat a világnak a XXI. század nehézségeiben.
Leelőssy Ádám
Még nem érkezett hozzászólás