2016. 09. 10.

KATTÁRS 2016 – interjú a főszervezővel

Immáron negyedik alkalommal kerül megrendezésre a KATTÁRS, vagyis a Katolikus Társadalmi Napok. De mi is ez a KATTÁRS? Egy olyan nagyszabású rendezvény, ahol megszólal az egyház. Elmondja, hogy mi az evangéliumi igazság alapján kialakult társadalmi tanítás, ami nem veszti érvényét a 21. században sem, valamint felhívja a figyelmet arra, hogy felelősek vagyunk egymásért, nem sétálhatunk el bajba jutott embertársaink mellett. A 2016. szeptember 15-17-e között zajló programok, és minden további információ megtalálható a www.kattars.hu honalpon, az alábbiakban pedig a rendezvény főszervezőjével, Schmitt Petrával készített interjúnkat olvashatják.

Mi a KATTÁRS legfontosabb célja?

Ez a program azért jött létre, hogy szélesebb körben mutassa be az egyház társadalmi tanítását, illetve hogy láthatóvá tegye az egyház válaszait a mai kor emberének problémáira. Nem szeretnénk megmaradni csupán elméleti síkon, a gyakorlati oldallal is foglalkozunk. Megmutatjuk a szociális szervezetek munkáját, rajtuk keresztül az emberek találkozhatnak az irgalmassággal. Ez a másik fő célja az idei eseménynek, hogy az irgalmasság ne maradjon elvont fogalom, hanem kézzelfoghatóvá váljon.

Ha mindenki csak egyetlen gondolatot vihetne haza az idei KATTÁRS-ról, akkor mi legyen az?

Idei szlogenünk: „Jézus az irgalmasság arca. Társai vagyunk!” Hogyha kilátogatók magukévá tudják tenni azt a gondolatot, hogy mi is lehetünk Jézus arcai egymás felé, ha ennek a lényegét át tudják érezni, és ezt hazaviszik magukkal, akkor már elértük a célunkat! Mi is lehetünk Jézus arcai az irgalmasságban!

Ehhez kapcsolódóan rengeteg szociális szervezetet meghívtak az eseményre. Mi alapján választottátok ki őket?

A korábbi években már kialakult egy kör, akik szívesen kijönnek és bemutatják a tevékenységüket. Itt nagyjából negyven szervezetről van szó. Vannak köztük nagyobbak, ismertebbek, mint például a Katolikus Karitász, vagy a Máltai Szeretetszolgálat, de valójában ez egy hosszú lista, és sajnos nagyon sok szervezetet nem ismernek az emberek. Éppen ezért ez egy nagyon jó alkalom arra, hogy ők bemutatkozzanak és megmutassák, hogy mivel foglalkoznak. Ezáltal az a bizonyos csendes munka, ami az egyházon belül nap mint nap folyik, ez egy kicsit láthatóbbá válik.

A szociális szervezetek bemutatkozásán kívül milyen programok várhatók?

Szerencsére nagyon színesre sikerült a program. Vannak szórakoztató programok, amik között szerepelnek például koncertek, lesz a gyerekeknek, családosoknak Kaláka előadás, a felnőtteknek pedig Bolyki Brothers koncert. Elméletibb programokkal is készülünk. Tartunk két nagy konferenciát, az egyik Szent Márton, a másik pedig az irgalmasság témájában. A kerekasztal beszélgetéseket is követhetik az érdeklődők, illetve lehetőségük lesz személyes beszélgetésekre az erre kijelölt sátrakban. A lelki elmélyedésnek is meglesz a maga ideje két szentmise keretében, az egyiket bíboros úr celebrálja, a másikat pedig a csütörtöki napon Székely János püspökatya. Lesz egy hangverseny is, az ELTE Bartók Béla Énekkar és Egyetemi Koncertzenekar részvételével, valamint külön öröm számunkra, hogy Böjte Csaba is előad az idei KATTÁRS-on. Mindezek mellett még a sport is helyet kapott a programban.

Hogyan kapcsolódik a sport a lelki tartalmakhoz?

Én alapvetően a sport világából jöttem, ott tapasztalhattam meg, hogy ennek a területnek is van egy irgalmas arca. Ez nem valláshoz kötődik, hanem ez egy vallásokon átívelő közös nyelv. A sportban nem szokás irgalomról beszélni, inkább szolidaritást, fair playt, elfogadást mondunk. Ezt is szeretnénk megjeleníteni, ezért meghívtunk két szervezetet, a Magyar Speciális Olimpiai Szövetséget, akik az értelmi fogyatékossággal élők sportolásával foglalkoznak, és a Katolikus Iskolák Diáksport Szövetségét. Körülbelül száz fiatal fog együtt sportolni, mindenféle sportágat kipróbálni, egymást tanítani.

Kinek szól a KATTÁRS?

Mindenkinek, hívőknek, útkeresőknek, érdeklődőknek, akik kapaszkodókat keresnek, mert nem találják a helyüket a világban, és érzik, hogy igényük lenne lelki töltődésre. Elsősorban azt gondolom, hogy ez egy találkozóhely a hívő testvéreknek, a közönség nagy részét ők teszik ki. Nagyon reméljük, hogy olyanok is kilátogatnak majd hozzánk, akiket megfogott valami a színes programkínálatból, és így talán elindulhatnak egy úton, ami közelebb viszi őket Jézushoz.

(fotó: kattars.hu)

Interjú Programajánló
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás