Clive Staples Lewis nevét sokan csak a Narnia krónikái kapcsán ismerik, holott több fantasztikus írása, könyve született, nyíltan keresztény témákban. Lewis sokáig ateistának vallotta magát, azonban irodalomtörténészek szerint J. R. R. Tolkiennel és egy másik barátjával folytatott beszélgetéseik hozzájárultak megtéréséhez. A népszerű író gyönyörű gondolataiból szemezgettünk.
Lewis Az öröm vonzásában című művében így ír megtéréséről:
“1929 húsvét utáni időszakában beadtam a derekam, s talán mint olyan valaki, aki egész Angliában a legkedvetlenebbül és a leginkább vonakodva tért meg, elismertem, hogy az Isten – Isten.”
Célozd meg a mennyet, és ráadásként megkapod a földet is. Célozd meg a földet, s egyik sem lesz a tiéd.
Ha naprendszert véletlen ütközés hozta létre, akkor az élet megjelenése ezen a bolygón szintén a véletlen műve volt, és az ember egész evolúciója szintén véletlenszerű volt. Ha ez így van, akkor minden jelenlegi gondolatunk is véletlenszerű – az atomok mozgásának véletlen mellékterméke. És ez vonatkozik a materialisták és csillagászok gondolataira is, ahogy bárki máséra is. De ha az ő gondolataik csupán véletlen melléktermékei, miért higgyük el, hogy igazuk van? Semmi okot nem látok rá, hogy azt higgyem, egy véletlen képes számot adni az összes többi véletlenről.
Hogy mennyire erős bennünk a gonosz hatalma, először akkor érezzük meg, amikor szabadulni akarunk tőle.
Ha lemondunk a szabadság, a hatalom és a vagyon iránti végső igényeinkről is, elnyerjük az igazi szabadságot, hatalmat és vagyont, amelyek az által lesznek valóban a mieink, hogy Istentől kaptuk őket, és ezért tudjuk azt is, hogy valójában mennyire nem a “mieink”.
Senki nem tudhatja, milyen erősen hisz valamiben, amíg annak nincs igazi tétje. Könnyen rábólint az ember, hogy hogyne, ez a kötél biztosan megtartaná, míg a kötelet csupán csomagoláshoz használja. Tegyük fel azonban, hogy ennél a kötélnél fogva kellene egy szakadék felett lógnia: vajon nem lepleződne le azonnal, hogy valójában mennyire bízik a kötél erejében? (…) Kizárólag egy valós veszély érzete képes próbára tenni a hit szilárdságát.
Aki kér – legalábbis, aki túl erőszakosan követel -, annak nem adatik. Talán mert nem képes befogadni.
Amikor az égvilágon semmi sincs a szívünkben, csak a segélykiáltás, talán Isten pont akkor nem segíthet. Mint ahogy a fuldoklón sem lehet segíteni mindaddig, amíg összevissza csapkod. Lehet, hogy saját visszaverődő segélykiáltásai miatt nem hallja meg a bajba jutott a megmentő hangját.
A szerelmes egy bizonyos fokig úgy lát, mint Isten, kinek szeretete és tudása összefonódik személyében. Mondhatnók, lát minket, mert szeret, és szeret, bár lát minket.
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás