2016. 09. 01.

Két rövid történet, amely megmutatja Teréz anya nagyságát

A 777 kiemelten foglalkozik ezen a héten Teréz anyával, akit vasárnap ünnepélyes keretek között avatnak szentté.  Ezúttal két történeten keresztül mutatjuk be a 20. század egyik legkiemelkedőbb személyét.

1. „Meg volt beszélve, hogy II. János Pál pápa fogadja Teréz anyát, aki otthont akart alapítani a Vatikánban a legszegényebbek számára. Autóval mentünk. Már majdnem odaértünk, amikor Teréz anya meglátott az utcán egy haldoklót.

Kérte a nővért, hogy álljunk meg, majd kiszállt, odament a földön fekvő férfihoz, megfogta a kezét és letörölgette az arcát” – mondta el a 84 éves Esseff atya. „A nővérek kissé idegesek lettek, mert Teréz anya másfél órán át térdelt és imádkozott a haldokló mellett. Végül figyelmeztették, hogy nem fog tudni találkozni a pápával. Így felelt:

‘Menjetek el helyettem. Én Jézussal vagyok. Mondjátok meg a pápának, hogy ne haragudjon, de én Krisztussal vagyok.’ – Vagyis Jézust látta a legszegényebbekben.”

2. „Egy alkalommal találkozott Daniel Ortega nicaraguai kommunista vezetővel, amikor egy földrengés után néhány nővérével együtt segíteni mentek az országba. Ortega gyűlölködve fejtegette Ronald Reagan amerikai elnökkel kapcsolatos politikai nézeteit. Teréz anya csak állt és hallgatott, majd azt mondta: ‘Reagan elnöknek nagy szüksége van az imákra, ugye?’ – ‘Az biztos’ – felelte Ortega. Mire Teréz anya: ‘És önnek is, hiszen a felesége azt mondta, ön katolikus; ugye?’ A diktátor igennel felelt, mire Teréz anya azt mondta: ‘De úgy tudom, a gyerekei nincsenek megkeresztelve. Pedig nem vezethet egy országot az, aki a saját családját nem tudja vezetni. Kereszteltessük meg a gyerekeit! Leszek a keresztanyjuk, és intézzük el ezt most rögtön!”

(forrás: szeretetfolde.hu, fotó: index.hu)

Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás