Tegye fel a kezét, aki képes minden alkalommal ugyanúgy bemenni a templomba, ugyanúgy végigülni egy misét, istentiszteletet. Ezt (természetesen magamból kiindulva – hogy máshogy?) teljesen elképzelhetetlennek tartom. Sőt, szerintem néha olyan a templom, mint egy varázsdoboz: bemegyek pirosan, aztán jön az isteni csiribú-csiribá, és kijövök zöldre átváltozva.
Hogy vagy? Hogy mész be? Hogy vagy jelen? Hogy jössz ki?
1. Fáradtan
Fáradtan, bizony. Nem véletlenül ez az első pont. Ha reggel van a mise, az a baj (hogy buli volt szombat este?)… Ha este van a mise, az a baj… Ha énekelni kell, az a baj… Ha csendes mise, akkor főleg az a baj… Egy egész hét van mögöttünk, ráadásul még egy egész hét előttünk. Tanulunk, dolgozunk, táborozunk, gyereket nevelünk, nagytakarítunk, utazunk – a mai világ nem arról híres, hogy unatkoznak benne az emberek.
Igen, így nehéz megérkezni, főleg, ha nem épp egy wellness hétvégéről térünk haza.
2. Idegesen, gondterhelten
Igen, ez az előző bekezdéssel is összefügg.
Fárasztó a saját életünk főszereplőjének lenni, és eljátszani a legkisebb gondoktól kezdve az életbevágóan fontos problémák megoldásáig minden jelenetet. Abszolút máshol jár az agyunk, mi akarunk megoldani mindent (a főszereplők vagyunk, nem?), szövögetjük a terveket, a menekülő útvonalakat.
Magánélet vagy munkahely – főleg magyar emberként mindig akadékoskodunk valami miatt, és ez a vasárnapi mise előtt és/vagy alatt is hatással lehet ránk.
3. Érdektelenül, lázadozva
Ó, igen, remélem, ezt érzitek át a legkevesebben. Ez az az állapot, amikor amúgy el sem mész a templomba. Amikor idegesít, hogy más elmegy. Egyáltalán nem érdekel az Isten, mert nem segít és úgyse hallgat meg, és te úgyis túl bűnös vagy ahhoz, hogy ott lehess a többi szent hívő között, akik talán épp a lelkigyakorlatot zárják.
Mégis elmentél? Szívből és őszintén gratulálok! Mert akkor túl vagy az első megpróbáltatáson. Jöhet a második: ennyien mennek áldozni? Ennyi embernek tiszta a szíve – és mellesleg: tényleg az? Még mosolyogni is kell, amikor békesség lesz köztünk mindenkor? Ugyan… Ja, és persze a pap is értelmetlen dolgokról beszél, amiket lehetetlen megvalósítani. (És kint még a párocskák meg a baráti társaságok is trécselnek mise után?)
Dacos kamaszok vagyunk lélekben (vagy amúgy is), nem szeretjük, ami kötelező (főleg, ha tényleg csak a szülők miatt muszáj menni, vagy mert a táborban mindenkinek kell).
Keep going! A Szentlélek működik! Lázadj csak, ha ott vagy, nagy baj nem érhet! Max „elpazaroltál” egy órácskát az életedből. (Off: Mennyit is ülünk a gép előtt? Vagy akár lehet ez egy heti edzésidő, vagy annak a fele, harmada, kinél hogy…:)
4. Békére várva
Ez az, amikor feladod az életszakasz-beli vagy napi lázadásod. Csak a csönd kell, a béke, és valahol már látod és hiszed (vagy tudod), hogy Isten ott van, és rád vár. Hozzá fordulsz (vagy megpróbálsz), imádkozol (vagy gyenge kísérleteket teszel), figyelsz a dalok szövegére (is), és utána nem menekülsz el, hanem elmondod a kint trécselő ismerősöknek a „Hogy vagy?” kérdésre, hogy „Igencsak jócskán rosszul.” (Szélsőséges esetben mindezt egy szóba sűrítve.)
Persze ezt a békét várhatod akkor is, ha amúgy jól vagy, hiszen a hétköznapokban kell az ünnep, egy különleges megpihenés! Ha egyszerűen csak vártad ezt a hangulatot és ezt az élményt*, akkor sugározzon rólad a béke, amit megkaptál!
*Nem, a mise nem az élményről, és nem a hangulatról szól, félreértés ne essék! Nem ezért megyünk!
5. Izgatottan
Nos, ez már igencsak egy jó helyzet. Ebben az esetben akár már a napievangelium.hu-t is megnézted, mert szuper lelkiállapotban vagy – Istennek hála! Várod, hogy mit mesél a pap, hogy lesz-e rád vonatkoztatható rész a prédikációban, vagy egy vicces történet. Az is lehet, hogy épp a mise kötött részeit várod. Néha azt tudjuk jobban átélni. Amikor csak arra a mini fehér ostyára kell a szemed minden látóidegét összpontosítanod. Amikor figyelsz, hogy a kehely szélén megcsillan egy kis fény. Mennyit jelentenek ezek! Vagy észreveszel egy új apró mozdulatot, vagy új jelentést nyer egy mondat. Izgatottság, figyelem, várakozás, vágyakozás – hogy az Isten eltöltsön!
6. Megnyugodva, biztonságban
Csupa szuper dolog történt veled ma, a héten, alig várod a jövő heti találkozásaidat és az új lehetőségeket, napi több fohászt is elmondasz, reggel-este imádkozol, jól vagy, hétköznap is be-benézel a templomba vagy akár misére, sugárzol az isteni biztonságtól, minden rendben van. Erőt érzel az evangelizálásra, arra, hogy másoknak segíts. Óriási hála ez az érzés, jó esetben nem csak benned, hanem a környezetedben is.
Az Isten a tenyerén hordoz! Mindig, de most ennyire aktívan megéled. Csodálatos!
Ne felejtsd el átadni az erőt, a bátorítást másoknak is!
6+1 Nem vagyok hívő, be se megyek
Csak felállnak-leülnek. Csak egymást figyelik. Csak a barátaik miatt mennek. Csak azért mennek, mert az egyház azt mondta, hogy muszáj. Csak eljárnak misére, de közben miket csinálnak az életben? Csak bonyodalom minden vasárnapra megszervezni egy misére menést. És ráadásul még pénzt is kell bedobni?!
Én úgyse érteném, ami ott történik. Nekem nem mond semmit, és senki nem foglalkozna velem. Még a végén a pap rájönne, hogy nem is vagyok az ő báránykája.
A nem hívők érdekes dolgokat tudnak gondolni a templomba járókról, ez egy külön cikk lehetne, de ez sokszor nem is az ő hibájuk. Most maradjunk annyiban, hogy egyrészt fontos a példamutatásunk, másrészt az ő életükben is történhet egy kis „véletlen”. Akkor majd kikereshetik az előző hat opció közül, hogy melyik illik rájuk 🙂
Egy valami nagyon fontos: bárhogy is mentél el a misére, vagy be a templomba, annak volt értelme. Az egy lépés volt az Isten felé. És ha úgy érzed, hogy egy falhoz léptél közelebb, aki nem beszél, és nem hall, és baromi nagy és magas és kemény és csúnya, akkor se csüggedj el. Sőt, akkor se, ha újra és újra ezt érzed. Az ilyen lépéseknek előbb vagy utóbb mindig meglesz az eredménye!
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás