2016. 08. 15.

Hála és köszönet

Augusztus 15. Nagyboldogasszony Főünnepe. Mária mennybevételéről emlékezünk meg katolikus templomainkban és ilyenkor tartják a legtöbb Mária kegyhely búcsúját is a világban. Hazánkban is zarándokok ezrei keltek útra a hétvégén, hogy mennybéli születésnapján köszöntsék Máriát.

Máriabesnyőn – ahonnan származom – nagy hagyománya van a szombati, előesti (vigília) szentmise megtartásának, melynek végén az Oltáriszentséggel gyertyás körmenetet tartunk, hirdetve a nagyvilágnak, hogy Egyházunk él és nem akar a templom falainak rabja lenni.

Besnyőn, három évtizedes hagyománya van annak, hogy a szombat esti szentmise szónoka, Gulyka József esperes, isaszegi plébános. Gyermekkorom meghatározó papi személyisége az esperes atya, aki vidám, életerős, kiegyensúlyozott megjelenésével és persze csodálatos prédikációival elvarázsolta a hallgatóságot. Idén is sikerült elzarándokolnom haza, és már nem mint kis ministráns, hanem felszentelt pap hallgathattam végig a tanító szavakat. Igyekeztem jegyzetelni a prédikációt, hogy közkinccsé tehessem. Íme (ami tőlem telt):

hirdetés

„Hazaérkeztünk kedves testvérek, az anyai házba. Hiszen mindannyian otthon vagyunk Máriánál. Hazajöttünk, és mint jó gyermek ajándékot viszünk az ünnepeltnek. De mi is rejlik az ajándékok között? Hálánk és köszönetünk.

Két olyan kifejezés, ami egyre jobban kikopik a társadalomból. Hol van már a reggeli, az ebéd, a kapott odafigyelés megköszönése. Elfelejtettünk hálásak lenni. Pedig mindannyian Szűz Mária gyermekei vagyunk, testvérek, akiknek tudni kell köszönetet mondani a kapott türelmekért, kegyelmekért.

9

Gulyka József atya

Hálát kell adni Mária szeretetéért, mert nem tudunk olyan rosszak, lenni, hogy ő ne öleljen át bennünket. Mi is megöleljük a rossz, hibákat elkövető gyermekeinket, mert az anyai szív már csak ilyen.

Kunszentmártonban egy zarándoklat alkalmával hallottam a következő verset (melynek üzenete a búcsú egyik legfontosabb gondolatává vált).

Megbocsátok
De sok bánat szűnne meg és de sok átok,
ha azt a szót hallanám, hogy
megbocsátok.

Megállna a síró szemek könnye, patakja,
ha mindenki tiszta szívből megbocsátana.
Ez a világ nagyon beteg, sírva kiált,
pedig tudós, nagy emberek gyógyítgatják…

De hiába, nem szűnnek a sóhajtások,
mert nem hallom ezt a szót, hogy
megbocsátok.

Nemzetek zúgnak, itt-ott ki is törnek,
vért adnak inni ezen szomjas földnek.
Mért vannak a szántóföldön szétszórt sírok?
Ott sem hallom ezt a szót, hogy
megbocsátok.

Nagy emberek bíznak szebb és jobb jövőben,
szebb gondolat él az emberek szívében.
Most lássuk csak, mit hoztak az új századok?
Most sem hallom ezt a szót, hogy
megbocsátok.

Vészmadarak röpködnek a levegőben,
tüzet szórnak zöld mezőre, legelőre…
Íme rommá zúzattak a nagy városok,
ott sem hallom ezt a szót, hogy
megbocsátok.

Úgy vágyom e szó után, de mindhiába,
ellenség lett apa, fiú, anya, s lánya.
Mért megannyi házassági elválások,
ott sem hallom ezt a szót, hogy
megbocsátok.

Így kesergek, s feljutok a Golgotára,
rátekintek a középső keresztfára.
Ki rajta függ, azt üzeni tihozzátok,
jöjjetek mind énhozzám, én
megbocsátok.

Örömömben átölelem a keresztfát,
megismerem rajta az Isten Szent Fiát.
Én Jézusom, ezen szóért hálát adok,
most már én is mindenkinek
megbocsátok.

Öleljük át Máriával Jézus keresztjét, mert ő mindent megbocsátott és közben tartsunk lelkiismeret vizsgálatot. Meg tudunk bocsátani? Bocsánatot tudunk kérni? Jézus – szeretettel átölelve – adjon erőt az életünkhöz.

Egy alkalommal a gyóntatószékbe olyan „bűnbánó” érkezett, aki nem volt hajlandó megbocsátani. Bűnei megvallása után arra kértem, hogy a Miatyánk imádkozása közben, kérje a kárhozatot magának. A gyónó felháborodva kérdezte, hogy miért? Mert, ha bocsánatért esdekelsz, te miért keményíted meg a szíved?

Bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek? Feje tetején van Európa, feje tetején vannak a családok. Van erőm a sértéseket megbocsátani?

Ma pedig, amikor erről a zarándoklatról hazatérünk, vegyék észre rajtunk, hogy tudunk mosolyogni, hogy tudok új életet kezdeni.

Nem kell más búcsú fiát vinni az otthoniaknak, csak annyit, hogy béke legyen a családban, felejtsük el ami mögöttünk van. Nem könnyű a hibákat elismerni, nem könnyű beismerni, hogy én voltam a rossz és nem a másik.

Egy alkalommal egy testvérpár az örökségen összekapott és évekig nem beszéltek egymással. Évekkel később össze találkoztak. Csak nézték egymást, ki köszönjön a másiknak, ki mit mondjon. A szavak elmaradtak, odaléptek egymáshoz, megölelték egymást és újból testvérek lettek.

Lélekben ma a Szűz Anyát öleljük át, aki bántott, rágalmazott, nem számít többé, mert én állok majd az Isten színe elé. Aki haza vár bennünket és megbocsát.

Ámen

Bese Gergő atya

Bese Gergő
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás