Szilvay Gergely: Mit akar Ferenc pápa?

Sokan kopaszodnak mostanában a rengeteg fejvakarástól, amire Ferenc pápa kijelentései miatt vetemednek. A pápa a krakkói Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóról hazafelé menet a legnyíltabban feltett kérdésre, miszerint miért is nem emlegeti az iszlámot a terrorizmus vonatkozásában, azt felelte, hogy azért, mert sok a bűncselekményeket elkövető rossz katolikus is, minden vallásnak megvannak a maga fundamentalistái, s az iszlám nem okolható a nevében elkövetett terrorizmusért, aminek leginkább a személytelen gazdaság és a szegénység az oka. Szilvay Gergelynek a Mandineren megjelent véleményéből közlünk részleteket.

Az alábbiakban arról lesz szó, vajon kerülhetnek-e konfliktusba egyetemes értékek a politikai szükségszerűséggel; hogy a hajthatatlan szent vagy a gyakorlatias realista-e a felelősségteljesebb; és hogy vajon maga Ferenc pápa egy naiv szent vagy egy ravasz diplomata-e inkább.

Az iszlám nevében elkövetett terrorizmussal kapcsolatban Ron Dreher fogalmaz igen találóan az American Conservative hasábjain: a mindennapi bűncselekményeket elkövető keresztényeket azért tévedés párhuzamba állítani az iszlámra hivatkozó terroristákkal, mert a mindennapi bűncselekmények az emberi természetből fakadnak. Következésképpen a világ minden társadalmában előfordulnak. A legjobb, legtökéletesebb szentjelölt sem hibátlan.

Ron Dreher hozzáteszi: egy pápától meglepő, ha a terrorizmus kapcsán nem akarja meglátni a vallási indíttatást, és mindenképp anyagi okokra akarja azt visszavezetni, miközben szegények tömegei bírnak meglenni hasonlóan erőszakos fellépés nélkül a világban. Végül úgy sóhajt fel: „Nem tudom eldönteni, melyik a nyugtalanítóbb: ha a pápa tényleg nem látja, miben téved, vagy ha csak diplomáciai okokból mondja azt, amit mond.”

Nem jött be az egyszerűség

És ez a mondat az egyik legsúlyosabb dilemmát veti fel a kereszténységgel kapcsolatban. Nagyanyám jegyezte meg a minap: ha azzal a naiv jósággal próbálnánk meg irányítani a világot, ami a pápa szavaiból árad, nem sokáig maradna meg az emberiség. Cinikus kiábrándultság vagy derűs életbölcsesség ez? Lehetne akármelyik is, vérmérséklettől függően. Mindenesetre naponta jelennek meg az újabb és újabb cikkek szerte a világban, amelyek azt a kérdést teszik fel: mi a baj Ferenc pápával, mit gondoljunk a pápa szavairól?

Ha csak a kommunikációs stílust veszem, annyi biztosan elmondható, hogy baj van azzal a pápával, akinek minden szavát magyarázni kell. Azokat a szavait ráadásul, amelyeket éppen egyszerűnek és közérthetőnek szánt − hogy ne kelljen azokat magyarázni, mint elődei esetleg túl akadémikus és körültekintő megszólalásait. Mégse normális, hogy a pápa elejt egy félmondatot, aztán a váratlan félreértelmezés-cunamit a vatikáni sajtóiroda meg mindenféle önjelölt publicista próbálja rendbe tenni. Sok lesz az állandó verbális takarításból. Az egyszerűsítés-projekt tehát nem jött be.

Diplomácia és örök értékek

Legutóbb itthon egy jezsuita szerzetes indított a Facebookon egyfajta „segédletet”azoknak, akik nem értik a pápát. Mint írja: „A pápa spirituális vezető. A politikai, a gazdasági, a törvényi, a hadászati keretek átalakítása nem az ő feladata. Az ő felelőssége a helyes spirituális válaszra serkenteni, a maga részéről ezt megadni. A többi szereptévesztés”.

Egyre többen vannak azért, akik a pápa tetteit és megnyilatkozásait inkább a nyugati progresszív elitek felé való megfelelési kényszerként, vagyis ravasz egyházi diplomáciaként értelmezik. Mintha Ferenc és a mögötte állók ettől remélnék, hogy visszafogadtatnak a szalonokba és újra megtelnek a templomok (tévednek). A verbális diplomácia nem ördögtől való dolog, de talán nem a Ferenc-féle iskola a legjobb alkalmazása.

A pápaság mindig is mestere volt annak, hogy az általa vallott, örök és egyetemes erkölcsi értékek mellett hajthatatlanul kiálljon és azokat ügyes diplomáciával képviselje. Néha azonban becsúsztak hibák, hiszen a pápai diplomáciát is emberek csinálják. Az Ostpolitik például egyértelműen zsákutca volt. És Ferencnél is az Ostpolitik túlságosan hippi hozzáállását vélem felfedezni.

Lehet-e kritizálni a pápa szavait, a Vatikán lépéseit? Az egyházpolitikát minden bizonnyal lehet. A pápa szavait is. Egyszer egy konferencián – írja George Weigel, II. János Pál életrajzírója – egy katolikus filozófus megjegyezte: ha a pápa azt mondaná, kettő meg kettő az öt, ő hinne neki. Azonban egy másik katolikus filozófus azzal válaszolt neki: „Ha a pápa kijelentené, hogy kettő meg kettő az öt, nyilvánosan azt mondanám: talán félreértettem Őszentségét. Magamban ugyanakkor imádkoznék, hogy jöjjön meg a józan esze.”

***

Naiv idealizmus és realista józanság

Az egész kérdéskör végső soron oda lyukad ki, hogy lehetünk-e naivan idealisták, aminek a következménye az „utánam az özönvíz” (alias: mindenkit be kell fogadni, ha össze is omlik a nyugati civilizáció), és ezzel mondjuk szentté válunk; vagy legyünk realistán józanok, és akkor azt kockáztatjuk, hogy talajt vesztünk, alkoholista és hatalommániás, macchiavellista cinikusok leszünk. (Tátikásoknak: igen, ez egy maxweberi dilemma.)

Megoldás nincs, csak általános irányelv: örök értékek figyelembe vétele, nem a róluk való lemondás, s egyben annak elfogadása, hogy nem lehet azokat mindig egyenest képviselni, azonnal átültetni a gyakorlatba. Vagy hogy örök értékek között is lehet konfliktus. Aztán a gyakorlatban mindez hol így, hol úgy sikerül. Marad a bizalom az irgalomban.

Ferenc pápa elsőre talán inkább a szimpatikus, naiv idealista figuráját hozza, ám lehet, hogy ennek diplomáciai okai is vannak. Mindamögött, amit mond, éppannyira vannak egyházpolitikai és diplomáciai megfontolások, mint amennyire naivan egyszerűnek és szentnek tűnnek mondatai. Pápasága elejétől fogva a vatikáni játék a következőképp néz ki: itt van a szerethető, tiszta pápa, s szemben vele a rossz, korrupt vatikáni adminisztráció. Ferenc a jó, akik pedig mögötte pucolják a dolgokat, azok a rosszak. Az ő magyarázataik (például a pápa szavainak értelméről) már úgysem hatnak olyan messze. A decentralizálást hirdető római püspök elődeinél jóval rövidebbre fogta a gyeplőt, és ugyan díszes ruhákat nem hajlandó felvenni, sokkal inkább viselkedik abszolút uralkodóként, mint elődei.

A pápai kommunikációs vonal első naptól kezdve a hippi attitűdöt képviseli: béke, zöldség, szeretet. Éppenséggel helyénvaló, csak egyoldalú. Kár lenne kétségbe vonni, hogy a pápa őszintén gondolja mindezt. Ugyanakkor ő is tudja, hogy akit a Földön képvisel, az azt is mondta: „legyetek okosak, mint a kígyó”. Mindenesetre, amiket a világtalálkozóról hazafelé mondott, azok a kijelentések nem állják meg a helyüket, akár egy naiv szent, akár ravasz diplomata mondta őket.

***

A teljes cikk itt olvasható el. (Forrás: Mandiner)

hirdetés