2016. 07. 03.

Elképesztő sok templom újult meg a Kárpát-medencében

Az elmúlt hat évben 1018 templom újult meg a Kárpát-medencében, közülük 60 újonnan épült – mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter szombaton a dunakeszi Szent Péter és Pál görögkatolikus templom felszentelésén – tudatta az MTI.

A miniszter szavai szerint mindez “lelki éhséget” mutat. Hozzátette: “azt kívánom a Kárpát-medencei magyarságnak, hogy maradjon meg ez a lelki éhség, mert akkor egészen biztosan emelkedni fogunk, nemcsak gazdaságilag, kulturálisan, politikailag, hanem lelkileg is, és végül is abból indul minden.”

hirdetés

Balog Zoltán a templom nevére utalva úgy fogalmazott: a név programot is jelent, s e név jó program. Péter, a kőszikla és Pál, a kicsi, s e kettőben “benne van sorsunk két alapvető összetevője, hogy erősek akarunk lenni, ki akarunk emelkedni, de meg kell tanulni másodiknak, kicsinek is lenni, elfogadni a sorsunkat.”

A miniszter arra is emlékeztetett, hogy a cigányságért a görögkatolikus egyház tesz a legtöbbet ma Magyarországon. Hozzátette: a kormány köszöni, mindazt, amit a görögkatolikus egyház végez a gyermekvédelemben, az idősek ápolásában, a leszakadókért végzett szolgálatban.

templ mti

(forrás: MTI,
fotó forrása: Magyar Kurír – illusztráció)

Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás