Nemrégiben beszámoltunk arról, hogy Lengyelországban eucharisztikus csoda történt. Ez nem egyedülálló eset az egyháztörténelemben, ezért néhány hasonló eseményt gyűjtöttünk össze.
Az eucharisztikus csoda az Oltáriszentséggel történt, tudományosan meg nem magyarázható esemény.
Sienában 1730. augusztus 14-én, a Mária mennybevételének ünnepén a minorita atyák Szent Ferenc-templomából ismeretlen tettesek elloptak egy értékes kelyhet, amely 223 megszentelt ostyát tartalmazott.
Az egyházi és polgári hatóságok azonnal az eltűnt ostyák keresésére indultak és három nap múlva meg is találták azokat a szomszédos Santa Maria in Provenzano-szentély poros és pókhálós perselyében. A gondosan megtisztított ostyákat körmenetben vitték vissza a Szent Ferenc-templomba, ahol a minorita atyák az idő múlásával meglepetten észlelték, hogy az ostyák állaga semmit sem változott.
Az eltelt 286 esztendőben tudósok többször is megvizsgálták a szentostyákat, amelyeket közben megérintettek, megszámoltak, por és nedvesség érte is azokat, ám az ostyák frissek, érintetlenek, kémiailag változatlanok maradtak. Az utolsó vizsgálatokat Szent X. Pius pápa megbízásából különböző tudományágakat képviselő világhírű tudósok csoportja végezte el. 1914. június 10-én a tudományos bizottság jegyzőkönyve megállapította: „A sienai szentostyák esete klasszikus példája annak, hogy az 1730-ban kovásztalan oltárkenyérből átváltoztatott ostyák tökéletesen konzerválódtak. Ez a sajátságos jelenség ellentéte a szerves anyag tartósságára vonatkozó természetes törvénynek. A tudomány történetében tehát egyedülálló esetről van szó.”
A veroli eucharisztikus csoda 1570. március 26-án, húsvétvasárnap történt a Szent Erasmus-bazilikában. Ünnepi szokás szerint a templomban 40 órás szentségimádást tartottak az Oltáriszentség előtt, annak emlékére, hogy Krisztus teste is éppen ennyi ideig nyugodott a sírban.
A szentostyát egy henger alakú ezüst tartóba tették, amelyet egy nagyméretű, ugyancsak ezüst kehelybe helyeztek és a tetejére tett paténával zárták le. Az egészet szép selyem szalaggal átkötötték, amelynek két szárnyát a kehely szárán masnival erősítettek meg.
A bazilika kanonokja, Angelo de Angelis atya az így elkészített kelyhet a húsvétesti dicséret után a Nagy Szent Gergely pápáról elnevezett mellékoltárra helyezte, amelyet rengeteg gyertyával világítottak meg. A város jámbor testvérületeinek tagjai fekete kámzsába öltözve a bazilikába vonultak és óránként váltották egymást az Oltáriszentség előtt.
Amikor az Irgalmasság, a Jóhalál, a Krisztus Teste és a Szűzanya testvérületének tagjai helyet foglaltak a kápolnában, csodás esemény történt: amint imádkozni kezdtek, a kehely a benne lévő ostyatartóval átlátszóvá vált, mint a kristály és a kehely alján fénylő csillag jelent meg. A csillagon egy szentostya nyugodott. Rövid idő alatt az ostya egy bárányfelhő által félig eltakart fekete ruhás gyermekké vált a kehely fölött, röviddel később pedig a kereszten haldokló Jézus alakja tűnt fel. A jelenés szemtanúi könnyhullatás és kiáltozás között Isten irgalmáért esedeztek.
Sokan személyesen meggyőződhettek a csodás eseményről, mivel a természetfölötti látomás a szemtanúk vallomása szerint fél óráig tartott.
A következő napon, március 27-én, ugyanabban az órában a csillag fénye újból ragyogni kezdett a kehely alján, ám rövidesen kialudt. Az összes jelenlévő ember világosan látta, hogy a kehelyből felszállt három egyforma nagyságú, egymást érintő ostya. Az ostyák lassan eltűntek és helyükön három gyermek jelent meg, a középső nagyobb volt a másik kettőnél. Később már csak egy ostya és egy gyermek volt látható. Ezek a jelenések is fél óráig tartottak, éppúgy, mint az előző estiek. A 40 órás szentségimádás után az egyházi hatóságok döntése értelmében a szentostyát nem tették vissza a szentségházba, hanem a kitételt meghosszabbították április 6-áig. Időközben számos imameghallgatás és csodás gyógyulás történt a város lakói és a környező falvakból érkezett emberek között. A csodás kelyhet még ma is őrzik a templomban.
Torinóban 1453. június 16-án délután 5 órakor történt eucharisztikus csoda. Exilles környékén, felső Val Susában Renato d’Angio és a Savoia házi Lodovico csapatainak küzdelme után, a katonák fosztogatni kezdtek. Néhányan behatoltak a templomba is. Az egyik katona feltörte a szentségházat, kivette belőle a szentelt ostyát tartalmazó kelyhet és szelencét, majd a lopott kegytárgyakat a tarisznyájába tette és öszvérháton leereszkedett Torinóba. A városba érkezve az egykori Szent Szilveszter templom előtt az öszvér megbokrosodott: a földre esett tarisznyában a szentségtartó kinyílt és a szentelt ostyával együtt a házak fölé emelkedett, az emberek nagy ámulatára.
Nem sokkal később egy második csoda is történt. A szentségtartó a földre esett, ám a ragyogó fényben tündöklő ostya a magasban lebegett: az ostya szép lassan leereszkedett a püspök kezében lévő kehelybe. Ludovico püspök ekkor körmenetben vitte a szent ostyát a székesegyházba, megáldotta az összegyűlt híveket és hálát adott a csodáért, amellyel Torino kiérdemelte a „Legszentebb Oltáriszentség városa” címet. Az eucharisztikus csoda tisztelete rövid idő alatt elterjedt a városban. Előbb kápolnát, később pedig nagyobb templomot emeltek az eucharisztikus csoda helyén, amelyet az Úr testéről neveztek el.
Magyar Kurír nyomán
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás