2016. 05. 30.

Pure Fashion gála – Nem a ruha teszi

Divatbemutatóval egybekötött gálaesttel zárta a középiskolás lányoknak nyújtott kétéves képzési programját a Regnum Christi apostoli mozgalom égisze alatt működő Pure Fashion Alapítvány május 27-én Budapesten.

A Balassi Intézetben rendezett országos gálán a kétéves programot befejező budapesti, kecskeméti, győri csoport tagjai mutatkoztak be a hozzátartozókból, barátokból, érdeklődőkből, a program elsőéveseiből álló népes közönségnek. Az idei év különlegessége volt, hogy a tavaly Magyarországon önkénteskedő Jana Szargiej elhozta a gálára a Pure Fashion düsseldorfi csoportját, mely Németországban Looking good – inside and outelnevezéssel működik.

A divatbemutatóval egybekötött gála az elmélet, a gyakorlat, a közösség és a léleképítés négy pillérére épülő komplex képzés eredményének seregszemléje: a programot még jórészt kislányként kezdő résztvevők szépségük tudatában, mosolyogva, bátran lépnek ki a reflektorfényben a kifutóra. Személyiségfejlődésükben hatalmas előrelépéssel fejezték be az egyediség, szépség, keresztény értékrend, hitelesség, helyes önbecsülésből fakadó magabiztosság és dinamizmus együttesével jellemezhető programot. Ez a mintegy ötven, 14-16 év közötti lány azt tanulta meg, hogyan merhet úgy szépnek lenni, hogy közben nem adja fel értékrendjét, női méltóságát.

13327589_1236802889664614_5801799106310018203_n

 

A gálán Kis Brigitta, a Pure Fashion Alapítvány ügyvezető igazgatója köszöntötte a közönséget. Beszámolt a hamarosan tízéves jubileumát ünneplő mozgalom eredményeiről. A 2007-ben egy helyszínen, egy 15 fős csoporttal induló program ma 128 főre és négy helyszínre bővült. Terveik szerint jövőre elindítják a Pure Fashion fiúknak szóló képzését. Végül Ferenc pápa szavaival buzdította a lányokat: „Csodálatos dolgokat visztek majd végbe, ha már mostantól jól felkészültök, ha teljes mélységében megélitek mostani életkorotokat, mely oly gazdag ajándékokban, és ha nem féltek az erőfeszítéstől. Olyanok legyetek, mint a bajnok sportolók, akik magas célokat érnek el, mert nap mint nap alázattal és keményen edzenek.”

Egy rövid videoklip bepillantást engedett a képzési programba. A lányok arról vallottak, mit jelent számukra a Pure Fashion, mit ad nekik a kétéves folyamat, és üzenetet fogalmaztak meg kortársaiknak. A megszólalók arról beszéltek, miként ismerték fel, hogy az igazi szépségnek a külső szépség mellett elengedhetetlen eleme a belső szépség.

A divatbemutatón egy-egy csapat különböző üzeneteket fogalmazott meg. A budapestiek először arra mutattak példát, hogy a divatos kinézethez nem kell feltétlenül a készet választani, egy egyszerű fehér pólót egyedivé tud varázsolni a kreativitás. A kecskemétiek saját ruhatárukból válogatva vonultak fel, azt üzenve, nem a drága kollekció tesz divatossá, hanem a jól megválasztott és a jól viselt öltözék. A közönség láthatta a lányokat a Pure Fashiont támogató Zara és Orsay ruhákban is, a csoportok alkalmi és sportosabb kollekciókat is bemutattak.

A Pure Fashion program másodízben hirdetett Tehetséges nők, és ami mögötte van címmel videopályázatot, melyben 2-3 perces kisfilm készítésére kérték a résztvevőket. Mi szükséges ahhoz, hogy tehetségünkből eredményt kovácsoljunk? – tették fel a kérdést a szervezők. Ahogy Bárányos Edit elmondta, a képzés kiemelt célkitűzése, hogy a lányok felfedezzék, mi az ő talentumuk, mi az az Istentől kapott ajándék, amiben ők egyedülállók, és megtalálják, mit kezdhetnek vele. A talentumot ugyanis azért kapjuk, hogy kibontakoztassuk – erre irányította a figyelmet a pályázat. A pályamunkák közül a Képmás magazin különdíját kapta Szeifert Cintia kisfilmje, a Pure Fashion Nagykövete-díjat pedig Bajkó Eszternek ítélték oda.

A „Nőnek lenni jó, nőnek lenni hivatás” felismerésére irányuló képzés hangsúlyos része az elfogadást, magabiztosságot adó önismeret. Foglalkoznak a külső-belső szépség kérdéseivel, a női-férfi szerepek összevetésével. Kiemelt figyelmet fordítanak a lányok erősségeinek felszínre hozására, a konfliktuskezelésre, a kurzus önismereti részét összegző „életcélok és stratégiaépítés” témakör pedig már a jövő felé tekint. Hangsúlyos téma a szerelem és párkapcsolat is, külön alkalmat szentelnek a „Hogyan mondjunk nemet?” kérdésnek, és ugyancsak önálló téma a time management (jó időbeosztás).

A divatbemutató azt is bizonyítja, a szép megjelenés fontos része az öltözék, de mégsem a ruha teszi az embert. Mindannyian Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve. Isten gyermekei vagyunk – mondja kérdésünkre Kis Brigitta, az alapítvány ügyvezetője. – Ezzel a tudattal kell járnunk a világban, közvetítenünk kell Isten szépségét, felelősséggel kell élnünk magunk és mások iránt.

PF_logo

Kis Brigitta hangsúlyozta, a képzés meghatározó pillére a léleképítés, a lelkiség. Minden csapatnak van egy koordinátora és egy lelkivezetője. Veszprémben Janka Ferenc görögkatolikus parókus, Budapesten egy baptista koordinátor és a Regnum Christi megszenteltjei viszik a csapatokat, Győrben a bencések és kármeliták segítik a programot, Kecskeméten pedig a Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesülethez (SZÉK) tartozó papok. A lelkivezetők azt a vallási szemléletet próbálják átadni, hogy Istenhez jó közel lenni, Istennel lehet jó kapcsolatban lenni. Ez hozzáállás van jelen, bármilyen témáról beszélnek. Az alkalmak végén egy-egy elmélkedés segíti az az elhangzottak elmélyítését. „Arra ösztönözzük a lányokat, hogy keressék, milyen módokon élhetik meg Istennel való találkozásukat. Mécsest gyújtunk, vagy levelet írnak gondolataikról, vagy együtt éneklünk.” Minden képzési év része egy lelkinap, amelyet gyakran a természetben töltenek. Az első évben a szabadság, a döntés, a felelősségvállalás témaköre áll a középpontjában, a második évben pedig a szerelem, párkapcsolat a téma. Nagyon fontos, hogy a közösségben a lányok feltehetik kérdéseiket, és ezekre hiteles választ kaphatnak – mondja Brigitta.

A csapatok minden évben figyelmet fordítanak azokra, akik valamiben hiányt szenvednek. Az „angyalkázás” ebben az évben a fogyatékkal élő gyerekek közé, a gyermekotthonokba vitte a lányokat.

Bajkó Eszter, a program másodévese arról számolt be, milyen hatalmas változáson ment keresztül a két év alatt. „Onnan indultam, hogy a tükör előtt mindennap kritizáltam magam valami miatt. Most, amikor végigmegyek a kifutón, úgy érzem, hogy szép vagyok, jó itt lenni, boldog vagyok. Nem az a lényeg, hogy a testi adottságokat megváltoztassuk, minden azon múlik, milyen a hozzáállásunk.”

„Megirigyeltük – fiús szülők – a lányoktól a lehetőséget” – mondta a fiúknak szóló program kidolgozásában közreműködő egyik apuka, Palásthy Péter az indulásról. Szabó-Molnár Bálint atyával, Nagy Nándorral és Latinovics Ádámmal a Pure Fashion adta alapokra, a keresztény értékrendre építik a fiúkat megszólító programot. A fiúkban dolgozó vágyakra, kérdésekre szeretnének választ adni. Az önbecsülés, férfivá válás, helyem a társadalomban, család, házasság témákat szeretnék feldolgozni a fiúkkal –tudtuk meg a szeptemberben Budapesten induló programról, amelyre már lehet jelentkezni.

(Trauttwein Éva/Magyar Kurír – Fotó: Pure Fashion Alapítvány)

Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás