2016. 05. 20.

Százezrek tüntettek Lengyelországban a hagyományos családmodell mellett

“Május 15-én vasárnap 140 lengyel városban összesen százezrek vonultak az utcára és adtak a hangot az életet és a keresztény családot védő véleményüknek”- tudósít a Sir katolikus hírügynökség.”

A rendezvénysorozatra hagyományosan május második vasárnapján kerül sor a lengyel katolikus egyház és az életvédők szervezésében. „Európában akarunk élni, de azt is akarjuk, hogy tartsák tiszteletben a mi keresztény örökségünket, a keresztség és a család szentségét, az önazonosságunkat” – hangsúlyozta Piotr Libera, Plock püspöke a menetet megnyitó szentmise homíliájában.

hirdetés

„Szemben állunk azok felfogásával, akik a szülők megnevezésében az anya és az apa kifejezést az «A szülő» és «B szülő» nevekkel akarják helyettesíteni.

Elutasítjuk az Isten nevében kötött házasság megcsúfolását, melyet egyenlővé tesznek az azonos nemű személyek közötti együttéléssel. A jelentős részvétel megmutatja, hogy a lengyelek szeretik a a családot” – hangsúlyozta Libera püspök. Kazimierz Nycz, varsói bíboros-prímás a maga részéről aláhúzta, hogy az „ország együtt van a családért való gondoskodásban”.

Az utcai demonstrációk az élet és a család védelmében Lengyelországban immár régi hagyomány, az életvédő menetet 2006-tól kezdve tartják, míg a Család-hetet 2013 óta.

A felvonulókat levélben köszöntötte Lengyelország miniszterelnöke: Beata Szydlo biztosította a megjelenteket, hogy a keresztény család modellje az egyik legfontosabb eleme a politikájának.

(bonumtv.hu)

Borítókép: Close-up of crowd of protesters with arms raised demonstrating on the streets. Fotó: Drazen Zigic / freepik
Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás