Kicsoda, milyen az Isten? Kiről beszélünk, amikor Istenről beszélünk? Kivel van dolgunk, ha vele találkozunk? Egyáltalán megismerhetjük Istent? Megtudhatjuk, hogy kicsoda, és milyen? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik az alábbi “blogbejegyzés”, mely voltaképpen igehirdetésként hangzott el.
Textus: „Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban. A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket. Ha valaki azt mondja: “Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.” (1 Jn 4, 16b-21)
„Az Isten szeretet, és aki megmarad a szeretetben, Istenben marad és Isten őbenne marad”. János apostol első levelének e szavaival, mai igénkkel kezdődik XVI. Benedek pápa első enciklikája. Hogy miért ezt a témát választotta első megnyilatkozásául, azt így indokolja: „Ezek a szavak a keresztény hit magvát – a keresztény istenképet és a belőle következő emberképet, valamint az ember útját – egyedülálló világossággal mondják ki… A keresztény ember így fejezheti ki életének alapvető döntését. A keresztény lét kezdetén nem egy etikai döntés, vagy egy nagy eszme áll, hanem a találkozás egy nagy eseménnyel, egy személlyel, aki életünknek új horizontot s ezáltal meghatározott irányt ad. János evangéliumában ezt az eseményt a következő szavakkal írja le: “Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindannak, aki benne hisz, örök élete legyen. A mai világban, amelyben Isten nevét olykor összekapcsolják a bosszúállással, vagy egyenesen a gyűlölettel és erőszakkal, a Szeretet-Isten keresztény üzenete nagyon időszerű és jelentőségteljes. Ezért szeretnék első enciklikámban arról a szeretetről beszélni, amellyel Isten tölt be minket, és amit nekünk tovább kell adnunk.”
Eddig az idézet XVI. Benedek pápától. Azt gondolom, hogy a pápa megtalálta korunk emberének talán a legfontosabb kérdést, amely így hangzik:
Kicsoda, milyen az Isten? Kiről beszélünk, amikor Istenről beszélünk? Kivel van dolgunk, ha vele találkozunk?
Természetesen ezeket a kérdéseket ki lehet kerülni. Vagy úgy, hogy az ember tagadja Isten valóságát, vagy úgy, hogy elfolytja magában az Isten és önmaga létével való foglalkozás igényét, belemerül az anyagi világ szükségleteinek gyakorlati materializmusába, vagy alkot magának saját elképzelései szerint valamilyen istenképet és abban hisz. Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy előbb, vagy utóbb mindenkinek szembe kell néznie az élet alapvető és meghatározó kérdéseivel: kik vagyunk, miért élünk, mi a célunk, mi az életünk értelme és mi vár ránk a halál után?
És talán a legfontosabb, amit jó lenne tudni: van-e valaki, akihez tartozunk, aki számon tart, törődik velünk, számíthatunk-e valakire?
Ezek között a kérdések között ide-oda csapódva próbáljuk megismerni, hogy kicsoda az Isten? Néha úgy érzékeljük, hogy Isten sötétség. Hiszen sok minden, amit Isten cselekszik, elrejtve, sötétségben marad számunkra. Életünk, sorsunk, a történelem megannyi eseménye tűnik sötétségnek, idegen és érthetetlen számunkra. Még Isten prófétája, Jeremiás is így panaszkodik: “Sötétben űzött, hajtott, ahol nincs világosság. Vaksötétbe helyezett engem.” (JSir 3, 2. 6.) Ki ne érezte volna úgy betegségben, szenvedésben, gyászban, tragédiák hallatán: nem értem, rettenetes, kegyetlen, igazságtalan az Isten. És van, aki megreked itt, és azt mondja: Isten sötétség.
Van, aki ezzel szemben azt érzi, hogy Isten világosság. A Bibliában valóban ez is szerepel. Pál apostol írja Istenről, hogy megközelíthetetlen világosságban lakik, az emberek közül senki nem látta és nem is láthatja. (1 Tim 6, 16) De nem ugyanolyan félelmetes, ha azt mondjuk, hogy Isten világosság, mint ha azt állítjuk, hogy Isten sötétség? Nem ugyanúgy félelmet ébreszt a mindent átlátó, leleplező világosság, mint az érthetetlen sötétség? Melyikünk állhat oda a bűneinket feltáró Isten elé? Dávid így kiált a világosság Istene előtt: “Ha a bűnöket számon tartod, ki állhat meg előtted, Uram?”
És beszél még a Biblia arról, hogy kicsoda Isten. Szent, aki gyűlöli a bűnt. Igazságos, aki megbünteti a mi igaztalan tetteinket. Mózesnek úgy mutatkozik be, hogy vagyok aki vagyok. Őt nem lehet befolyásolni, irányítani, megvesztegetni, nem lehet kiszámítani, nem tartozik számadással az embernek, de mi emberek számadással és felelősséggel tartozunk neki. Úgy tűnik, hogy ettől az Istentől csak félni lehet.
Ezek után egyáltalán megismerhetjük Istent? Megtudhatjuk, hogy kicsoda, és milyen? A választ János apostol adja meg nekünk. Azt mondja: mi megismertük és elhittük, hogy az Isten valódi lénye, felénk forduló arca: szeretet. Nem filozófiai vagy teológiai spekulációk eredményeképpen mondja ezt János, hanem élettapasztalatból annak a három évnek a tapasztalatából, amelyet Jézussal töltött. Mindaz, amit átélt, amit látott, hallott, ahogyan megismerte Jézust, megérlelte benne a felismerést, hogy az Isten szeretete megtapasztalható szeretet. Látta ahogyan Jézus szerette az embereket, ahogyan szóba állt azokkal, akiket a társadalom megbélyegzett, ahogyan szánta és meggyógyította a betegeket, ahogyan együtt érzett az emberekkel örömükben és bánatukban. Látta, ahogyan Jézus az Atya szeretetével fordult a bűnösök felé, hirdette nekik a bűnbocsánatot. És ott volt, látta Jézus kivégzését, haláltusáját a kereszten, hallotta a szeretet imádságát a keresztről, ahogyan Jézus imádkozott: Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit tesznek.
János számára az a három év Jézussal a szeretet megismerésének iskolája volt. Nem íróasztal mellett találta ki János, hogy Isten szeretet, hanem felismerte, hogy a szeretetnek arca van, fájdalomtól gyötört, véres arca: Jézus arca.
Testvérem, nézz ebbe az arcba és mondd Jánossal együtt: Isten szeretet.
Így szeret téged Isten, hogy Jézust, az egyetlen fiát keresztre feszíttette érted. Lehet-e ezek után azt gondolni, hogy Isten sötétség, vagy félelmetes felelősségre vonó bíró, vagy rosszindulatú, kegyetlen, de akár csak közömbös irántunk?
A szeretet arcába, Jézusra nézve csak azt mondhatjuk, hogy Isten szeretet. Ebből János számára azonnal következik, hogy akkor nekünk is szeretnünk kell Istent. És mert mi nem adhatunk neki semmit, nem is látjuk, ezért szeretetünkkel embertársaink felé kell fordulnunk. Isten nem azt várja, hogy iránta való szeretetünkben naphosszat Bibliát olvassunk, imádkozzunk, hallelujázzunk, templomban üljünk. Mindezt nem Istenért tesszük, hanem azért, hogy erőt és hitet kapjunk, de ha megkaptuk, akkor Isten azt akarja, hogy adjuk tovább a tőle kapott szeretetet. És ez sokszor nehezebb, mint a kegyes vallásos magatartás.
Kiket is szeretett Jézus? Olyan embereket, akik őt félreismerték, igaztalanul vádolták, kigúnyolták, áskálódtak ellene, hazugságot terjesztettek róla, elárulták, megverték, keresztre feszítették. Ő tanította: Könnyű azokat szeretni akik minket szeretnek, azokat szeressétek, akik ellenségeitek, akik gyűlölnek titeket. Így lesztek mennyei Atyátok gyermekei.
Ő az volt, Atyjának gyermeke, az egyszülött Fiú, és élte a szeretetet. Ha megismertük az Ő szeretetét, nekünk is azok felé kell szeretetet adni, akik kibírhatatlan, ellenszenves, nehéz alakok. Ott vannak a környezetünkben, csak elfordulunk tőlük. Egy serdülők nevelésével foglalkozó keresztény könyv címe: A kaktusz megölelésének művészete. Isten pontosan ezt teszi velünk. Nekünk is vállalni kell, hogy megöleljük a magunk kaktuszait. Nem válogathatunk, hogy kit szeretünk és kit nem, nem tehetünk úgy, mint Garfield, a képregényből jól ismert macska: Első kép: nagyot nyújtózik, milyen szép nap van ma, úgy szeretem az egész világot. Második kép: megfordul és ott látja a családtagjait, ismerőseit. Harmadik kép: morcos arcot vág és azt mondja: de gyűlölöm az embereket.
A mi szeretetünknek is legyen arca: most egy pillanatra legyünk csendben és engedjük, hogy Isten elénk hozza annak az arcát, akinek ma megtapasztalhatóan megmutatjuk majd a szeretetünket, azután imádkozzunk, hogy adjon ehhez nekünk Isten erőt és ötletet.
Köszönjük Balicza Iván evangélikus lelkésznek, hogy igehirdetését rendelkezésünkre bocsátotta!
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás