Húsvét 4. vasárnapján Anyaszentegyházunk a Jó pásztort állítja elénk.
Sokunkban azonnal megjelenik a kép, Jézus a nyakában tart egy bárányt. Szép és szemléletes kép ez, de ha végiggondoljuk, ennél sokkal többről lehet szó. Kevesebbet gondolunk ilyenkor a kereszten függő, haldokló pásztorra, aki valóban életét adta a juhaiért.
Ma már nem ismerjük igazán a pásztorok életvitelét, ebben a felgyorsult, modern világban kiveszőben van ez a létforma. Ezért is jelenthet kihívást, hogy megértsük, mivel is foglalkozik egy pásztor és mit rejt valójában a „jó pásztorság”.
A régi időkben az ő feladatuk volt a nyáj kihajtása, megőrzése és ellátása. Nagy leleményességre volt szükségük, hiszen kreativitásukon múlt, hogy újabb legelőket fedezzenek fel állataik számára. Gyakran ki voltak téve a természet változékonyságának, az esőnek, napsütésnek. Valamint gyakran fordult elő, hogy ténylegesen meg kellett védeni a juhokat a vadállatok támadásától.
S hogy mitől több Jézus, mint egy átlagos pásztor?
A mai evangéliumban ezt olvashatjuk: „Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki nem ragadja ki őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindenkinél: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk.”Jn 10,27-30
Jézus ismeri a rá bízott nyáj minden tagját, személyes kapcsolatban van velük, és tudja, hogy hallgatnak szavára. Nem ordítozva és ütlegelve, hanem szeretetteljes tekintélyével vezeti őket. Ha szükséges, meginti őket, enni és inni ad nekik. Ha támadás éri juhait, védelmet nyújt.
De ő ennél többre is képes a rábízottakért, hiszen igazi szívügye a juhok sorsa! Ha a százból az az egy is elveszik, ő utánamegy és megkeresi. Sőt.. Képes életét adni értük!
S mi van ezzel szemben a másik oldalon? Milyen a nyáj?
Arra mindannyian meg tudjuk adni a választ. Gyakran megosztott, olykor lusta, kételkedő, túlzottan önállósodni vágyó. A saját szabályai szerint legelésző. Néha fejjel egymásnak ugró. Vagy a pásztor szavait figyelmen kívül hagyó. Olyanok, akik elfelejtik, hogy melyik nyájhoz is tartoznak.
De Jézus ekkor is szelíden szól: – Én vagyok! S biztos, higgadt lépteivel újra felénk tart. Megvan benne a magabiztosság, amit nekünk is át akar adni: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki!
Pásztornak lenni egyáltalán nem idejemúlt dolog. Mindannyiunk számára naponta ott van a lehetőség, hogy Jézust válasszuk példaképnek a családjainkban, a közösségeinkben, a munkahelyeinken.
Szeretettel inteni és megerősíteni a közösséget ahol vagyunk, figyelni a pásztor szavára, s nem a saját akaratunkat érvényesíteni. Utánamenni annak, aki elkóválygott. A Jó Pásztor példájára szeretettel szolgálhatnánk másokat és lehetnénk igazi őrzői egymásnak!
Barna-Pap Rozália
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás