2017. 03. 08.

Botrány Nagy-Britanniában: húsz másodperc alatt döntenek az abortuszról

A Daily Mail oknyomozó riportja világított rá arra, hogy milyen körülmények között hajtanak végre abortuszt az Egyesült Királyságban a Marie Stopes International egészségügyi klinikán.

A riporter, valós kilétét fedve, gyakorlatilag egy húsz másodperces telefonbeszélgetést követően képes volt elintézni az abortuszeljárás jogi és tanácsadási eljárásszakaszát – állítja a Daily Mail oknyomozó riportja. A riporter a telefonos egyeztetés során arra hivatkozott, hogy „nem szeretné világra hozni a babát”, mire a Marie Stopes alkalmazottja az „érzelmi okok” kategóriába sorolva gyorsan és érdemi konzultáció nélkül elintézte a papírmunkát. A beszélgetés 22 másodpercig tartott.

A Daily Mail cikke alapján két telefonos egyeztetés történt, ahol a másodikban az újságíró többször is rákérdez arra, hogy nem szükséges-e érdemi orvosi konzultáción részt venni, ahogy azt a brit abortuszról szóló törvény előírja. A törvényben foglaltak szerint, ha a „várandós állapot további fennállása veszélyt hordoz magában, amely nagyobb, mintha a terhesség-megszakítás végrehajtásra kerülne, vagy az anya testi épségét, mentális egészségét vagy egy már meglévő gyermekét veszélyeztetné; ilyen esetekben két szakorvosi jóváhagyás szükséges az abortusz végrehajtásához.”


A szakorvosi véleménynek emellett „jóhiszeműnek” kell lennie, de a brit napilap online cikke alapján a konzultáció túlságosan gyors, hanyag volt, továbbá „előrelátható módon a Marie Stopes rutinszerűen, nem megfelelő hozzáállással kezelte az ügyet, amellett, hogy mi magunk kilétünket leplezve kerestük fel a céget, ahol telefonon, kérésre hajtanak végre abortuszt, majdhogynem mindenfajta biztosíték nélkül – jellemezte a napilap.

Jade Stevens, akinek szintén abortusza volt, „futószalag-szerűként” írta le az egyébként is gyors eljárást és hozzátette, hogy néhány nőt sírni is látott, de elmondása szerint nem kaptak segítséget vagy támogatást ezen a téren. Az Egyesült Királyságban évente több mint 190 000 az abortuszok száma, ebből megközelítőleg 60 000-ret a Marie Stopes International klinikán hajtanak végre.

Fordította: Dallos Bence
Forrás: Daily Mail, Catholic Herald

Borítókép: abortusz
Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás