2016. 07. 14.

Bibliát a börtönökbe! – sikeres a kezdeményezés

A Börtöncursillo titkársága által útjára indított Bibliát a börtönökbe! kezdeményezés első sikereiről számolt be a 777-nek a program egyik koordinátora. Az eddigi eredményeken felbuzdulva azt remélhetjük, a jövőben még több fogvatartottnak sikerül Szentírást adni a kezébe.

Európában elsőként Magyarországon, Sátoraljaújhelyen került megrendezésre cursillo-s komplex evangelizációs módszer fogvatartottak számára. A két évvel ezelőtti alkalmat 2015-ben már öt hasonló követte, idén pedig a tervek szerint tíz további tréningre kerül sor egy speciális reintegrációs program keretében. A szervezők szerint ezek az alkalmak bizonyítottan jelentős hatást gyakoroltak az elítéltekre, tehát bízhatunk abban, hogy nagy mértékben hozzájárulnak a társadalomba való újbóli, eredményes beilleszkedésükhöz és egyben a prevenció által a bűnmegelőzéshez is. (Széles körben ismert tény, hogy a börtönökben megtérő fogvatartottak körében sokkal kisebb a visszaesők és a különböző függésben élők aránya is.)

Sok börtönlelkész, aki munkatársunk a lelkigyakorlatok megtartásában, arra panaszkodott, hogy nincs elég Biblia, amit a rabok kezébe adhatnának – mondja a 777-nek Kovács János, a program egyik ötletgazdája. Erre a hiányra adott választ a magyarországi cursillo mozgalom, amikor gyűjtést kezdeményezett azzal a céllal, hogy minél többen olvashassák a Szentírást a büntetés-végrehajtási intézményekben is. A program keretében eddig mintegy 282 000 forintot sikerült összegyűjteni, ami 124 darab Biblia megvásárlását és célhoz juttatását teszi lehetővé. Ezek olyan kötetek, amelyek vastagabb, a kihívásokat jobban bíró papírral jelentek meg, hogy a speciális körülmények között is megfeleljenek.

Kovács János elmondta azt is: elsősorban olyan intézményekbe küldik a Bibliákat, ahol már volt, vagy a közeljövőben lesz cursillo, így többek között Sátoraljaújhely, Márianosztra, Balassagyarmat, Budapest, Kalocsa, Tököl, Állampuszta, Sopronkőhida kap segítséget a missziós munkában.

A misszió azonban természetesen nem ér véget. Akik szívesen járulnak hozzá – a szervezők megfogalmazásában – egy „bűntől kevésbé szennyezett társadalom” építéséhez, a Szent Miklós Alapítványon keresztül ajánlhatják fel támogatásukat. Az alapítvány számlaszáma: 10702071 – 69090695 – 51200002. A szervezők kérik az adományozókat, a közlemény rovatba tüntessék fel: Bibliát a börtönökbe.

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás