Szeretem, amikor nem ugyanazokat a néha már ronggyá hallgatott dicsőítő dalokat hallgatom, hanem random találok egy újat. Így történt ez ma is, és munka közben kifejezetten megnyugtatott ez a zene.

Szeretem, amikor nem ugyanazokat a néha már ronggyá hallgatott dicsőítő dalokat hallgatom, hanem random találok egy újat. Így történt ez ma is, és munka közben kifejezetten megnyugtatott ez a zene.
Mindenkivel előfordul, hogy lelkesedését veszti, a nehézségek elborítják és kilátástalannak látja a jövőt. Most olyan dicsőítő zenéket hoztunk, amik új lendülettel fognak feltölteni! Érdemes a szövegüket is figyelni.
Egy magyar keresztény énekes, Pócsi Ági gyönyörű dalát szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani.
Ismét színpadra lépett – és elkápráztatta hangjával az embereket – Cristina nővér!
Korábban bemutattuk már nektek a Newsboys nevű keresztény könnyűzenét játszó zenekart, most ismét tőlük hoztunk egy számot. Ezúttal Jézus követéséről, a Neki adott életről énekelnek és a videoklip is egy ehhez kötődő Szentírási résszel kezdődik: „Ő azt mondta: “Gyere!” Péter kiszállt a bárkából, elindult a vízen és Jézushoz ment. (Mt 14,29)”
A Biblia egyik talán legnépszerűbb része a szeretethimnusz, amit nem lehet elégszer elolvasni, vagy akár meghallgatni. A “The Proof Of Your Love” című dal egy újfajta, és megragadó módon adja tovább az ige üzenetét.
A 777-en időről időre szeretnénk nektek igényes, menő keresztény zenéket mutatni – Tauren Wells dala ennek egy kiváló példája!
Nem tudod, hogy milyen keresztény számokat lenne érdemes meghallgatni? A Billboard ranglistáján most ez a top10!