Időről időre szeretnénk nektek megmutatni a magyar költészet Istenről szóló remekműveit: most Túrmezei Erzsébet versét hoztuk el Nektek!
Kategória
Vers
Te vagy a fészek,
Puha vagy, édes és meleg,
S én oly keveset gondolok veled,
És oly sokszor máshova nézek.
Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.
Hányszor fordul elő nem hívőkkel, de még hívőkkel is sokszor, hogy az Istent teljesen máshogy képzeljük el, mint amilyen Ő igazából! Erről szól Lackfi János zseniális verse, a “Zsoltár-képeslap a töredelemről” című írás. Nem kell hozzá irodalmi tudás – mintha csak a saját gondolataimat olvasnám, magyarul, egyszerűen, mégis nagyszerűen. Hiszen a felismerés a lényeg: az Isten jó és szurkol nekünk!
Egy könnyednek tűnő, mégis hihetetlen mélységeket rejtő verset hoztunk nektek a magyar líra egyik legnagyobb mesterétől, Weöres Sándortól.
Egy verset hoztunk nektek az emberről, emberségről – és a mindennek értelmet adó Istenről.
Ahogy már részletesebben is olvashattátok blogunkon, Sík Sándor (1889 – 1963) fantasztikus személyisége volt irodalmunk, egyházunk, fiatalságunk életének. Nagy hiba lenne elfelejteni őt, hatalmas veszteség lenne kihagyni a ziccert, hogy attól tanuljunk, akitől Szerb Antal és Radnóti örömmel tette, hogy annak a szavait forgassuk, aki a Nyugat aranykorában indulva is tehetséges költőnek bizonyult. Ezúttal Fáklya című versét ajánljuk figyelmetekbe.
Assisi Szent Ferenc mély kapcsolata a természettel példa lehet előttünk is. Naphimnusza is ékesen bizonyítja, Isten szeretete szívében összeforrt a természet szeretetével.