Lackfi János Törékeny című verse Isten és ember kapcsolatáról szól, kezdve azzal, hogy törékeny kisbabaként küldte el nekünk egyszülött Fiát. Álljunk meg néhány percre, és hagyjuk, hogy a vers megindítson bennünk gondolatokat, érzéseket!
Vers
80 éve, 1944 novemberében végezték ki Radnóti Miklóst, a magyar irodalom egyik legnagyszerűbb költőjét. Az ekkor 35 éves költőt zsidó származása miatt hurcolták munkaszolgálatra, és 1944-ben erőltetett menettel vitték Magyarországon keresztül, ahonnan már nem térhetett vissza.
Milyen egy református nő, asszony, feleség, édesanya, nagymama? Mi a közös Zsindelyné Tödős Klárában, Lorántffy Zsuzsannában és sok más kálvinista asszonyban? Hogyan vélekedik egy férfi a református nőkről? Egy vers Koncz Zsolt, református lelkész tollából.
Bármi nehézség ér – elfáradtál, túlterhelt, magányos, szomorú, kiegyensúlyozatlan vagy, elvesztettél valakit magad mellől vagy kilátástalannak látod a helyzeted és nincs benned semmi iránt lelkesedés –, tudd, hogy az érzéseiddel sem kell egyedül megbirkóznod! Jézushoz mindig fordulhatsz , ha nincs is melletted egy szülő, testvér, barát, barátnő, férj vagy feleség , Ő akkor is ott van veled, benned. Egy vers Jézus olthatatlan szeretetéről, gondoskodásáról.
Ha vágysz a mélységre az imáidban, ha vágysz Istent új perspektívából látni, néha egy-egy vers rengeteget tud segíteni. Ehhez hoztunk most nektek 3 verset 3 különböző, nagyszerű magyar költőtől, akiknek a hite az egész művészetükre kihatott.
„Soha nincs távol” – vágnák rá sokan a címben szereplő mondatra. És milyen igazuk van! Ha átadtuk az életünket Istennek, Ő mindig, minden napunk minden perében közel van. Csakhogy sokszor nem érezzük ezt a közelséget, ezer és egy okból. Vigasztalást jelent, ha ilyenkor szavakba öntjük az ebből fakadó szomorúságot – talán közben a remény is megjelenik! Így történt bennem a vers megírásakor is.
Juhász Gyulának, a magyar irodalom és a Nyugat folyóirat egyik legkiemelkedőbb alakjának versét osztjuk meg veletek. Gyűlölködők ugyanúgy vannak ma is, ahogy Jézus korában, de a legjobb, amit tehetünk a megbocsátás – hiszen Isten is megbocsátott nekünk mindent.
Olvasónk nagyon szép verset küldött nekünk, ezt mutatjuk most meg Nektek. Neked szól, ha épp nehéz helyzetben vagy és még nem látod a fényt a sötétben – de tudd, Isten veled van, és ki fog hozni a mélyből!
A magyar költészet napján eszembe jutott Pilinszky János megrendítő és elgondolkodtató istenes verse. A magyar költészet nagyjainak versei mindig aktuálisak a huszonegyedik században, és mindig felfedezzük bennük a mai kor jelenségeit, mindazt, ami körülvesz bennünket.
Egy olvasónk rövid, de annál lényegretörőbb, őszinte verse érkezett a postaládánkba, amely Isten végtelen szeretetéről szól.