2018. 02. 15.

A házasság nem magánügy!

A Fiatal Családosok Klubjának honlapján találtuk az alábbi írást, amely a Házasság Hete kapcsán jelent meg a NOE magazinban.

A házasság nem magánügy! Bár az igent egy férfi és egy nő mondja ki Isten vagy az anyakönyvvezető színe előtt, ahhoz, hogy az életszövetség tartós és boldog lehessen, nemcsak a pár szerelme, elhatározása és állhatatos kapcsolaton való munkálkodása szükséges. Most, amikor a Házasság Hete kapcsán a figyelmünk fókuszába újra férfi és nő legszebb, legértékesebb, ám természeténél fogva sérülékeny kötelékét állítjuk, érdemes végiggondolnunk, mit tehetünk mi magunk a mások házasságáért?

Anyósként, apósként vajon jól szeretjük-e ezt a kapcsolatot, nem verünk-e éket a házaspár közé vagy terheljük meg a közös életet olyan lelki nyomással, amely eltávolíthatja a párt egymástól? Esetleg segítjük-e férjet és feleséget azzal, hogy idejük legyen olykor kettesben lenni, egymásra figyelni, kisgyerekek-, munka-, az életszakaszt jellemző folytonos rohanás mellett is megújítani kapcsolatukat? Nagyobbacska gyerekként figyelünk-e arra, hogy a korosodó szüleink közötti egyetértést munkáljuk, ne pedig a közöttük lévő esetleges feszültségeket mélyítsük?

hirdetés

És barátként tekintettel vagyunk-e arra, hogy immár ne csak barátunk/barátnőnk lelkét ápoljuk, hanem annak házastársára is figyeljünk? Hiszen ha a barátunk nagy életdöntését szeretettel elfogadjuk, elhatározásában támogatva csendesen figyelmeztethetjük is, ha azt látnánk, hogy nem jó irányba mennek közös dolgaik.

És vajon hogyan viselkedünk egy munkahelyen vagy bármilyen más közösségben? Tiszteljük-e a házasságot annyira, hogy az abban élőket az esetleges kölcsönös szimpátia ellenére nem kísértjük? Jelent-e számunkra bármit a karikagyűrű a szimpatikus férfi, a csinos nő ujján?

Hívő emberként pedig imádkozunk-e válságba jutott kapcsolatokért, odavisszük-e az Isten színe elé ezeket a kérdéseket?

És végül, de nem utolsó sorban hogyan vélekedünk társadalmi szinten a házasságról? Miképp fogalmazunk róla a közbeszédben? Eldobható, lecserélhető árucikként, az egyéni boldogság eszközeként tartjuk-e számon, avagy mindezeken túlmutató, az egyes családok és az egész közösség számára értékes, védendő kapcsolatként gondolkozunk felőle? És mi, akik házasságban élünk, vajon mit tanítunk hűségről, önátadásról, a jóban-rosszban egymás mellett való kitartásról gyermekeinknek? Milyen házasságot – jókedvű, szeretetteljes avagy elszürkült, szomorú, esetleg feszültséggel, haraggal terhes – kapcsolatot élünk eléjük nap mint nap? 

A házasság nem (csak) magánügy. Mindannyian tehetünk érte, hogy kevesebb válás, kevesebb szüleitől elszakadt gyermek és több öröm, bizalom legyen az életünkben!

Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás