2023. 10. 25.

„Hazafelé menet milliószor láttam Istent” – Papp Miklós elgondolkodtató írása

Vágyunk arra, hogy találkozzunk Istennel, ám előfordul, hogy hiába keressük, nem találjuk. Talán a szívünk nincs a helyén, vagy, ahogy Papp Miklós fogalmazott, bele akarjuk préselni a Mindenhatót a magunk diktálta látószögbe. Jézus azonban ígéretet tett arra, hogy a tiszta szívűek meglátják az Istent. Most a görögkatolikus atyának a 2023-as Hétről hétre kreatív naptárunkban megjelent írását osztjuk meg Veletek!

A múltkor hazafelé menet többször is láttam Istent. Láttam egy buszmegállóban, ahogy egy kamasz lány a barátnője vállára borult, keservesen sírt, és a barátnője olyan őszinte szeretettel átölelte. Aztán láttam, ahogy fáradtan hazafelé ballag egy anya, nagy táskákba bevásárolt, várja az esti családi műszak. Olyan jó volt látni két csókolózó fiatalt is, akik még nem házasok, s az esti elválás előtt csókban adtak zálogot egymásnak a jövőre vonatkozóan. Láttam lázasan telefonáló férfit is, neki még tart a munka, még tolja az ügyeket, ő sokakért felelős! Láttam szirénázó mentőautót, benne tevékenykedő orvost és ápolót, mindent beleadtak. Láttam a templomból hazafelé tipegő nagymamát is: aktív családtagjaiért ő adja az imádságos hátteret. 

Igen, sokszor láttam az Istent. Mert az ő szavának akarok hinni: „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent. … Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad.” (1Jn 4, 7-16). Isten ígéretének akarok hinni: ahol őszinte szeretet van, ott „a” Szeretet is jelen van.

Nem ott és úgy akarom keresni és látni Istent, ahogy én előírnám neki:

néha mennyire jól esne valami misztikus égi tünemény, rendkívüli történelmi beavatkozás, valami holisztikus tudományos belátás, vagy szubjektivitásomat lenyűgöző csoda – ám Isten egyszerűen oda ígérte magát, ahol szeretet van. Ott kell keresnünk, ne akarjuk belepréselni a magunk diktálta látószögbe. Benedek pápa is ezzel kezdi a Deus caritas est enciklikáját: „Mi hittünk a szeretetnek. Ott láthatod Istent, ahová ígérte magát: minden őszinte szereteteseményben! Így hazafelé bandukolva milliószor láttam Istent. Aki így akar járkálni, az a szeretet fogja látni, s nem a szemetet, az összefirkált buszt, a tolakodó reklámokat, vagy a politikai izgatásokat.

Ja, ehhez tiszta szív kell. A tiszta szívűek kaptak ígéretet, hogy meglátják az Istent. Nem jó az, ha a szívünk tele van a külső vagy belső zavar sokféle árnyalatával. Olykor mint egy függönyt félre kell húzni ezt a sok belső sejtelmet, aggódást, haragot, idegességet, szenvedélyt – s lám, a félrehúzott függöny mögött szemtől szembe lehet látni Istent. A tiszta szívűeknek. 

Papp Miklós

Lelkiség
hirdetés