Nem hibáztatunk senkit, aki pánikba esik a hírek hallatán, könnyű átengedni az irányítást a félelmeinknek. De tudnunk kell, hogy Isten a világ ura és semmi sem történik a tudta és az engedélye nélkül. Keresztényként hatalmas megkönyebbülés tudni, hogy a világot teremtő Istent Atyánknak szólíthatjuk és a halállal nem ér véget az életünk. A 27. zsoltárt olvasva tegyük le a félelmeinket és a kétségbeesést Isten kezébe.
Mostanában teli van minden a koronavírus pánikkeltő, rémisztő és néha buta híreivel. Sokak szívében félelem és aggodalom van, hiszen tényeknek álcázott kattintásvadász írások között kell eligazodnunk. Nem szeretnék bele menni, hogy pontosan mi lenne a jó magatartás és hol lehet az igazság, egyszerűen csak arra hívok mindenkit, hogy imádkozzunk békességért és megnyugvásért.
Kevesen mondhatják el magukról, hogy minden kihívást teljes lelki nyugalommal és békével élnek meg. Szoronghatunk dolgozatok vagy vizsgák előtt, egy nagy prezentáció előadásától a munkehelyen, de a híradó sem segíti elő emelkedett hangulatunkat. Összességében a stressz és a szorongás, a mindennapjaink része, és könnyen el tud hatalmasodni rajtunk, ha hagyjuk! Isten igéjében azonban mindig megnyugvásra találhatunk!
Te hogyan válaszolnál erre a kérdésre?
Korábbi írásunkban már foglalkoztunk azzal, hogy érdemes elkerülni a stresszes életet, azonban Jézus egy másik fontos dolgot is az eszünkbe vés, ráadásul a címben leírtnál jóval szofisztikáltabb módon!
Kicsiként féltem a temetőben, kelletlenül mentem szüleimmel a sírokhoz, emlékszem az érzésre. Ahogy nőttem, fejlődtem, természetesen a halállal való kapcsolatom is megváltozott. Természetesen? Nem biztos. Kérdés, mennyiben természetes a mai ember halálról alkotott képe – vagy annak hiánya.
Kicsoda, milyen az Isten? Kiről beszélünk, amikor Istenről beszélünk? Kivel van dolgunk, ha vele találkozunk? Egyáltalán megismerhetjük Istent? Megtudhatjuk, hogy kicsoda, és milyen? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik az alábbi “blogbejegyzés”, mely voltaképpen igehirdetésként hangzott el.
A célegyenesbe fordultunk, egy hónapon belül megszületik a kisfiunk, tehát a testi, lelki felkészülés utolsó pillanatait éljük. Mi ilyenkor még a teendő? Lehetséges teljesen felkészülni? A leggyakoribb kérdés pedig mindenhonnan megtalál mostanság: “Félsz a szüléstől?”
Emlékszem, mikor életemben először hallottam a terrorizmusról. Hét éves voltam 2001. szeptember 11-én. Mélyen belém égtek a pillanatok, mikor világomnak kitörölhetetlen része lett a tudat, léteznek olyanok, akik elterveznek és végrehajtanak ekkora gonoszságot. Mit is kezdtem a gondolattal? Hogy aludtam el aznap éjszaka?
2013-ban, mint frissen felszentelt újmisés „nászúton” jártam Brazíliában, az Ifjúsági Világtalálkozón. A földrész egyik legveszélyesebb városának tartott metropoliszban egyedül jártam az utcákat, utaztam a különböző tömegközlekedési eszközökön és persze más és más negyedeken át. De nem féltem. Sőt még a három millió fiatal láttán sem riadtam meg. Együtt voltunk, együtt a pápával, együtt közösségben.
