Régóta vágytam rá, hogy egyszer térden járhassam végig a római Szent lépcsőt. Tudtam, hogy különleges hely, de arra, amit ott átéltem, semmi sem készíthetett fel: a történelem és a kegyelem súlya egyszerre nehezedett rám. A fizikai fájdalom hamar mély lelki küzdelemmé alakult, amely során szembesültem saját gyengeségemmel és Krisztus szenvedésének erejével. Az út során megtapasztaltam az alázat, a szégyen és az isteni irgalom mélységeit. Ez az élmény nemcsak megrendített, hanem mélyebb kapcsolatba vitt Istennel, és új módon tanított meg a szenvedés értelmére.
Nemrég jártam Rómában, az örök városban. Várva vártam a pillanatot, hogy végigmehessek a Szent lépcsőn. Azon a márványlépcsőn, amelyen Jézust felvezették Pilátus elé, mielőtt elítélte a nép. Elterveztem magamban, végiggondoltam, hogy milyen lesz. Természetesen hiábavalóság volt az egész, mert egyáltalán nem olyan volt, amilyenre számítottam.
Sokat vártam, és még annál is többet kaptam.
Valami lelki megérintettséget vártam, de helyette olyan súlyos, felemelő és átformáló érzésben volt részem, hogy az tényleg leírhatatlan.
hirdetés28 lépcsőfok. Elsőre nem is tűnik soknak, semmiség – gondoltam magamban. Felkészülten érkeztem, 28 lépcsőfok – 28 imaszándékkal. A szándékok között volt hálaadás, és olyanokért is imádkoztam, akiket nem ismerek, vagy legalábbis nem a családtagok vagy rokonok. Az indulás előtt a feleségem egészítette ki az imaszándékaimat.
Igazán a család kéréseit, hálaadásait vittem magammal.
Nagyon vártam a reggelt. Ott kezdtük a napot, a Szent lépcsőnél. Micsoda napindítás! Beleborzongok még most is, ha csak visszagondolok rá. Egyszer csak ott álltam a lépcső előtt, amelyen már akkor szép számban térdeltek emberek. Ugyanis a Szent lépcsőn csak térdelve lehet végigmenni. Elkezdtem. Már az első lépcsőfoknál éreztem, hogy ez nem lesz könnyű, sem fizikailag, sem pedig lelkileg. A szándékok, amelyeket összeállítottunk, segítettek, bár körülbelül a nyolcadik lépcsőfoknál járhattam, amikor eljutottam a fizikai fájdalom nagyon magas szintjére.
Végtelenül szégyelltem magam. Térdelek, fáj – de mi ez a fájdalom ahhoz képest, amit Jézus érezhetett?
Jézus Krisztus úgy ment végig ezeken a lépcsőfokon, hogy megverték, megostorozták, fejébe töviskoszorút tettek, és a java csak ezután jött. Én, gyáva, gyenge lény pedig itt nyavalygok, hogy ez mennyire fájdalmas így, térden?
Minden lépcsőfok egy igazi magasság volt, olyan volt, mintha azonnal meghallgatást nyert volna az ott elmondott szándék és ima. A könycseppektől áztatott lépcsőfokon mindig társult az előttem haladó könnyéhez az enyém is. Amikor elérkeztem ahhoz a ponthoz, ahol Jézus vére látható a lépcsőn, leborultam és én is zokogni kezdtem. Eszembe jutott gyengeségem és esendőségem. Mennyire kevés is elég nekünk a fájdalomhoz, miközben Ő mennyire sokat tűrt és bírt ki értem, értünk!
Már nem az fájt, hogy itt kell térdelve felmenni, hanem a szégyen.
Talán ez a szégyenérzet volt az, ami vitt előre lépcsőfokról lépcsőfokra. Meg szerettem volna mutatni, hogy bármit megteszek Uram, hogy közelebb kerülhessek hozzád. De a szégyenérzet csak nőtt, ahogyan közben a fájdalmam is. Nem tudtam különbséget tenni, hogy a térdem vagy a lelkem fáj jobban.
Ott, akkor eszembe jutott kényelmes életünk. Ez a modern, felgyorsult világban játszódó ,,valami”, amiből bizony-bizony hiányzik az alázat. Miközben a lépcsőn csupa térdelve haladó alázatot láttam magam körül. Volt ott egyszerű fiatalember, apáca, anyuka, nagymama, nagypapa, akik olyan alázatosan áztatták könnyeikkel ezeket a lépcsőfokokat, hogy egyszerre volt felemelő és megrendítő. Sokaknak csak egy lépcső, sokan nem is tudják, hogy ez Rómában található.
Egy viszont biztos, ha végigmész rajta, olyan élményben lesz részed, ami leírhatatlan.
Vittem a kis csomagomat, a batyumban volt 28 szándék, amikért minden lépcsőfokon imádkoztam felváltva a Miatyánkot és az Üdvözlégy Máriát. Közben pedig kaptam egy kis 21. századi fájdalmat, ami közel sem olyan, mint amit a mi Urunk érzett. De ott menni, térdelve azon a lépcsőn, amely tetején a történelem egy adott pillanatában megtörtént egy per – ami igazságtalan volt.
Ahol Jézus Krisztus igent mondott az Atya akaratára, ahol nem védekezett, csak elfogadott.
Belegondolni is nehéz. Ezen gondolkodtam, hogy én hányszor védekezem, amikor csak elfogadnom kellene a döntést – mennyivel egyszerűbb lenne, és igazabb! Ha nem mentegetőznék, hanem csak annyit mondanék, hogy Te mondod.
A Szent lépcsőn való térdelve végighaladás nemcsak teljes búcsút ad, hanem teljes felszabadultságot és elfogadást.
Látva Jézus vérét a lépcsőfokokon, rádöbbentem a valódi fájdalomra és a valódi szenvedésre, ami nem azonos a mai korunk csip-csup problémáival.
Jézus felment ezen a lépcsőn, véresen, megkorbácsolva. Felment, elfogadta a döntést és vállalta a következményt, a kereszthalált. Én csak térdelve mentem fel, de vállalom a következményét: hiszem, Uram, hogy Te vagy a Messiás, az élő Isten fia. Hiszem és tudom, hogy mindig ott vagy velem, mindig szeretsz engem, és ezt mérhetetlenül köszönöm.
hirdetés
