2021. 04. 29.

Béke a gyászban

Az oldalunkat régebb követő olvasóink pontosan tudják, hogy mindig örömmel osztunk meg olyan írásokat, amelyeket Ti küldtök nekünk. Ezúttal Panykó Eszter tisztelt meg ezzel bennünket, aki élete legmélyebb húsvétját élte meg, majd két nappal később már elhunyt keresztapját gyászolta.

„Elég neked az én kegyelmem, mert az Én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Kor 12,9)

Istenkapcsolatunkat megélni a mindennapokban nem könnyű. Ahogyan egy ünnepet, például a húsvétot sem egyszerű a hétköznapokból kiszakadva igazán mélyen átélni. Sok a munka, kötelezettség, s mire odaér az ember, hogy akkor most, ebben a szent három napban éljem meg Krisztus feltámadását, sokszor másra sem vágyunk, minthogy aludjunk és együnk egy jót. Velem is ez szokott általában történni.

Ebben az évben azonban egy szentgyónás hatására életem legmélyebb húsvétját éltem meg. A felhők között éreztem magam. Azt éreztem, hogy az istenkapcsolatom a fellegekben, pont ott, ahol lennie kell. Bele tudtam tenni azokat a dolgokat, amiket igazán szerettem volna, odafigyelve, kiimádkozva. Cserébe pedig olyan béke és öröm öntötte el a szívemet, amire régóta vártam. Az apró örömökért való hálaadás, az egymásra figyelés, azok, amik máskor nehezebbek voltak, most természetessé váltak.

hirdetés

Majd húsvét keddjén meghalt a nagybátyám. Aki egyben a keresztapukám is. A rövid, de annál intenzívebb érzés helyett most a sírás, a „miért?!”, és a gyász lett a természetes itthon.

Mégis, az az intenzív élmény elkísért.

Megtalálni azt, amiért hálásak tudunk lenni egy ilyen helyzetben. Például a hit -az egész család hite- abban, hogy ő már a Jóistennél van. Hiszen lehet ennél jobb helyen lenni?!

Egymásra odafigyelni egy ilyen helyzetben. Megölelni, meghallgatni, felemelni, jelen lenni. A legkisebb, de az Isten szemében talán a legfontosabb dolgok. Megtalálni a békét egy ilyen helyzetben. Egy szentmise, beszélgetés barátokkal, biciklizés, idő.

Idő. Azt hiszem, ez teszi az embert hétköznapi szentté. Időt szánni azokra a dolgokra, ami fontos nekünk. Feltenni a kérdéseinket Istennek, és időt adni, hogy Ő megválaszolja azokat. Mindeközben pedig megtenni azt, ami a mi szemünkben talán kevés, talán nincs erőnk épp, talán a hátunk közepére sem kívánjuk.

De mégis. Isten szemében ez a legtöbb.

Panykó Eszter


Ha te is szívesen megírnád életed történetét, vagy tanúságot tennél az általad vallott értékekről, akkor nincs más teendőd mint elküldeni azt az info@777blog.hu címre. (Szerkesztőségünk a publikálás jogát fenntartja.)

 

Fotó:

Borítókép - Fotó: Dreamstime
Rólam. Mindenkinek.
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás