• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

„A csend is lehet lemondás?” – tippek nagyböjtre!

A bűnök nagyjából több, mint fele a nyelv által történik. Ha belegondolunk, elég drámai, hogy mennyi sérülést és bűnt kerülhetnénk el csupán azzal, hogy csendben maradunk. Nem tűnik nehéznek, sőt, egészen degradálhatnánk a jelentőségét, amíg ki nem próbáljuk, hogy milyen egy picit csendesebben részt venni egy baráti beszélgetésben.

„Érzem szereteteteket és közelségeteket” – Ferenc pápa üzent a kórházból

Ferenc pápa vasárnap délben betegsége miatt nem tudta a szokásos Úrangyalát együtt imádkozni a Szent Péter téren egybegyűlt hívőkkel. A Szentszék közzétette beszédének szövegét.

Hörgőgörcsös-rohamot kapott Ferenc pápa a kórházban

A Vatican News magyar kiadása péntek este arról számolt be, hogy Ferenc pápa hörgőgörcsös-rohamot kapott, amelynek következtében hányt és félrenyelt, légzési státusza pedig hirtelen romlani kezdett.

Hogy szűrjük meg, hogy milyen tartalmat fogyasztunk a zaj világában?

Egy olyan korban, amikor a figyelmünk árucikk, a bölcs választás kulcsfontosságú. Ez egyben a szabadságunkról is szól, hogy jól élünk-e vele. Íme néhány tipp, ami segíthet dönteni, ha tartalmakról van szó.

Betiltják a Pride-ot? – reagált a Katolikus Egyház

„A Katolikus Egyház álláspontja egyértelmű és kétezer éve változatlan: a bűnt elítéljük, de a bűnöst nem” – így reagált a Katolikus Egyház a 777 megkeresésére. Arra voltunk kíváncsiak, mi az egyházak álláspontja azzal kapcsolatban, hogy idén a kormány azt tervezi: betiltja a Budapest Pride-ot.

„Az egyház sosem tanította, hogy a szex rossz és bűnös dolog” – Rónaszéki János atya tabudöntögető előadása a szexualitásról

A mai napig számos sztereotípia él az egyház és szexualitás kapcsán, amelyeket érdemes lerombolni, és helyette megnézni, mi a valóság. Hogy viszonyul Isten a szexualitáshoz? Miért nevezhetjük a legmagasabb szintű önajándékozásnak? Valóban csak a házasságban van helye? Lehet tisztának lenni azután is, hogy elveszítettük a szüzességünket? Ezekről és sok más fontos kérdésről beszél Rónaszéki János atya, a Cafe Francesco podcastjában. Kiemelünk néhány meghatározó gondolatot, de érdemes a teljes adást végighallgatni!

Ferenc pápa egészségi állapota enyhe javulást mutat

Ferenc pápa jól aludt az éjszaka és jelenleg is pihen, állapota az elmúlt napokban enyhe javulást mutatott – közölte a Szentszéki Sajtóiroda csütörtökön. A Szentatyáért továbbra is világszerte imádkoznak és jókívánságokat küldenek neki.

Legyetek szeretettel! – sorozat Brenner János életéről

Filmsorozat készült Boldog Brenner János életéről. A fiatalon meggyilkolt pap útját és a nyomozás menetét Szilágyi Andor rendezésében láthatjuk. A sorozatot 2023-ban készítették, és idén újra vetítik az M5 csatornán.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Isten végig viselte a gondomat” – Anna megrendítő története a szüléstől az életmentő műtétig

    „Isten végig viselte a gondomat” – Anna megrendítő története a szüléstől az életmentő műtétig

    2026. 03. 18.
  • Hogy odaadnám-e a vesémet a társamnak, nem a műtőben dől el – Dr. Bálint Balázs szülész-nőgyógyász

    Hogy odaadnám-e a vesémet a társamnak, nem a műtőben dől el – Dr. Bálint Balázs szülész-nőgyógyász

  • „A bűn egy rákfajta, amelyre senki sem immunis” – Agatha Christie és a bűn

    „A bűn egy rákfajta, amelyre senki sem immunis” – Agatha Christie és a bűn

    2026. 03. 15.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Ferenc pápa
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • karácsony
  • keresztény
  • egyház
  • abortusz
  • kereszténység
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • advent
  • katolikus
  • szexualitás
  • fiatalok
  • A Papp válaszol!
  • evangelizáció
  • bizalom
  • hivatás
  • #csakegygondolat

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére