• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

,,A kiégést nem lehet csak úgy kipihenni” – Versegi Beáta nővér

A kiégésről osztotta meg gondolatait a CommonPost legújabb videójában Csókay András idegsebész, Versegi Beáta nővér és Dabóczi Kálmán, a BKK korábbi vezérigazgatója. A három meghívott vendég más megközelítésből, de rendkívül őszintén és érdekesen mesélték el saját kiégésük történetét. A beszélgetés egy részét szerkesztett változatban olvashatjátok.

3 dolog, amit Jézus szeretete soha nem tesz meg

Isten ígéreteit a Bibliában elhangzott kijelentéseiből ismerhetjük meg – ezt már többször hangsúlyoztuk az oldalunkon. Minél többet olvassuk, annál világosabban feltárul előttünk, mit mond Isten az emberről, kinek tartja, milyen ígéreteket tesz neki. Ezekre szeretnénk most rövid emlékeztetni három igével, melyek Isten örök szeretetéről szólnak.

Új Jézus-szobor épül Brazíliában, ami nagyobb lesz a Megváltó Krisztus szobránál is

Új Jézus Krisztus szobrot építenek Brazília déli részén, ami a Rio de Janeiróban található Megváltó Krisztus szobránál is magasabb lesz.

Ady Endre: Köszönöm, köszönöm, köszönöm

Mindenki ismeri Ady Endrének az Úr érkezése című versét, azonban számos költeménye szól még a hitről, melyek ugyanúgy említésre méltóak.

Soha senki nem áll készen a házasságra

A mai világban nem jellemző az emberekre, hogy fiatalon elköteleződjenek, azonban a házasság intézményének épp az a szépsége, hogy a társak együtt fejlődnek és segítik egymást. Az teszi gyönyörűvé, hogy sosem készülhetünk fel rá teljesen.

Példaértékű sportkarrier, nem csak a sportot szeretők számára

„A válogató előtt csak annyit kértem a Jóistentől, hogy 29 év összes rutinja, megszerzett tudása és tapasztalata jöjjön elő” – nyilatkozta Kiss Balázs világbajnok birkózó a BVSC honlapjának a hazai, olimpiai válogató után. De miért is érdekes ez számunkra a 777 felületein? Ép testben, ép lélek sorozatunkban példaértékű sportpályafutásokkal foglalkozunk. Ezért is érdemes megismerni a kiváló birkózót kicsit jobban!

Katolikus történelem- és irodalomtankönyvekből is tanulhatnak szeptembertől a középiskolások

A tankönyvek a keresztény értékrend szemszögéből is elmagyarázzák a történelmi összefüggéseket és bővebben jelenítenek meg vallás- és egyháztörténeti témákat. A tankönyvsorozat kidolgozásakor az elsődleges szempont a szakmai hitelesség, a pontosság és a naprakészség volt. A megjelent kötetek egy készülő, teljes katolikus tankönyvcsalád első darabjai.

Jézus úgy küld minket is, mint ahogy a tanítványokkal tette

Talán mostanság a sok bezártság miatt kevesebb figyelmet fordítunk arra, vagy éppen kevesebb lehetőségünk van rá, hogy Jézus üzenetét tetteinkkel közvetítsük embertársaink felé, mégis fontos, hogy ne lankadjunk ebben a küldetésünkben!

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

  • Bérmálási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    Bérmálási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    1800 Ft
  • Ministráns ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    Ministráns ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    1800 Ft
  • Pedagógusnapi ajándékcsomag – idézetes képeslap és fa könyvjelző bojttal
    Pedagógusnapi ajándékcsomag – idézetes képeslap és fa könyvjelző bojttal
    1800 Ft

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Ti is egy űrhajón vagytok, amit Földnek hívnak” – a Holdat megkerülő pilóta gyönyörű tanúságtétele

    „Ti is egy űrhajón vagytok, amit Földnek hívnak” – a Holdat megkerülő pilóta gyönyörű tanúságtétele

    2026. 04. 10.
  • „Az Ő sebei árán gyógyultunk”- az idei húsvét kegyelme, melyet Istentől kaptam

    „Az Ő sebei árán gyógyultunk”- az idei húsvét kegyelme, melyet Istentől kaptam

    2026. 04. 05.
  • „Az üres sír sejtelme mindent mozgásba lendít” – domonkos nővérek a 777-en

    „Az üres sír sejtelme mindent mozgásba lendít” – domonkos nővérek a 777-en

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Ferenc pápa
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • keresztény
  • karácsony
  • kereszténység
  • egyház
  • abortusz
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • advent
  • fiatalok
  • katolikus
  • szexualitás
  • bizalom
  • A Papp válaszol!
  • evangelizáció
  • hivatás
  • #csakegygondolat

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére