• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Pilinszky János – Szilveszteri „tizenkettő”

Mit is jelent valójában az új év megünneplése? Miért fontos nekünk, hogy hangosan megemlékezzünk erről? Pilinszky szokásához híven zseniális írásban fogalmazta meg gondolatait. 

Morzsák a szerkesztőség életéből

Néhány napja egy kvízzel ajándékoztunk meg Benneteket, amely a 777 szerkesztőségéről szólt, beleértve a szerzők gyerekkorát, felnőttkorát fejtegető kérdéseket is. Mivel a játékba csak egy kisebb válogatás került bele, összegyűjtöttünk Nektek még pár morzsát, érdekességet, hogy jobban megismerjetek minket.

„A szivárvány minden színében tündöklő Norvégia sajnos a vesztébe rohan” – Bese Gergő

Bese Gergő atyának mozgalmas karácsonya volt, december 26-án Oslóban a helyi magyar közösséggel ünnepelt, utazásáról őszinte beszámolót készített.

Meg kell védenünk gyermekeinket a sodródó semmittevéstől – Böjte Csaba

A népszerű ferences szerzetes az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportközpont megnyitóján hívta fel a figyelmet arra, hogyan fenyegeti a sodródó semmittevés és a lustaság a fiatal generációkat. Böjte Csaba szerint a sport jó eszköz ebben a gyermekvédelmi küzdelemben.

Ima az új esztendő küszöbén

Ne feledkezzünk el a legfontosabbról: tegyük le Isten kezébe a múltat és a jövőt is!

Pilinszky János újévi gondolatai

Amikor már azt hittük, hogy eleget olvastunk Pilinszky tollából, akkor ilyen kincsekre bukkanunk, mint ez az újévi írás! Lehet-e jobban hangolódni az új esztendőre? Szerintünk nehezen!

3+1 legolvasottabb írásunk ebben az évben

Vajon melyik írásaink voltak azok, amelyek a legtöbbeteket megmozgattak ebben az évben? Igen érdekes három cikk lett dobogós idén, a negyedik pedig egy számunkra is igen fontos ráadás.

Lelki mankó 2022-re

Nem vagyok valami kitartó típus a szokások kialakítása terén, ha nincs valami jó motivációm. Önmagában az, hogy valami hasznos, nem mindig elég számomra. Ilyen például a Biblia olvasása is. Kellenek tematikák, célok vagy érdekes kérdések, amelyek rávesznek, hogy rendszeresen forgassam. Ugyanez a helyzet a lelkiségi könyvekkel, elmélkedésekkel is.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

  • Bérmálási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    Bérmálási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    1800 Ft
  • Ministráns ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    Ministráns ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    1800 Ft
  • Elsőáldozási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    Elsőáldozási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    1800 Ft

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Az Ő sebei árán gyógyultunk”- az idei húsvét kegyelme, melyet Istentől kaptam

    „Az Ő sebei árán gyógyultunk”- az idei húsvét kegyelme, melyet Istentől kaptam

    2026. 04. 05.
  • „Az üres sír sejtelme mindent mozgásba lendít” – domonkos nővérek a 777-en

    „Az üres sír sejtelme mindent mozgásba lendít” – domonkos nővérek a 777-en

  • A kereszt drámája után, a feltámadás előtt – nagyszombat a hit fegyelme

    A kereszt drámája után, a feltámadás előtt – nagyszombat a hit fegyelme

    2026. 04. 04.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Ferenc pápa
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • keresztény
  • karácsony
  • egyház
  • kereszténység
  • abortusz
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • advent
  • fiatalok
  • katolikus
  • szexualitás
  • bizalom
  • A Papp válaszol!
  • evangelizáció
  • hivatás
  • #csakegygondolat

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére