• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

A pápai misétől a jegyességig – Ferenc pápa budapesti miséjén ismerkedett meg a fiatal pár

Két fiatal az ország két, egymástól távoli pontjáról Budapestre jött Ferenc pápa miséjére, és véletlenül egymás mellé ültek. Ők úgy gondolják, valójában nem véletlenül, hanem Isten vezetésére, hiszen idén nyáron már összeházasodnak. „Mi ketten élő példái vagyunk annak, hogy Mennyei Atyánk útjai valóban kifürkészhetetlenek. Az Ő terveiben nincs lehetetlen, még ha mi olykor azt is hisszük” – írta a pár a blogjuk kapcsán. „Eredetileg Ferenc pápának szerettünk volna írni júliusban, az esküvőnk után a menyasszonyommal, azonban sajnos ezt már nem tehetjük meg. Úgy döntöttünk, mégis szeretnénk megosztani a személyes élményünket.”

„Meg kell mutatnunk a fiataloknak, hogy nem attól erősek, ha bántják egymást” – egy pszichológus gondolatai a Kamaszok című sorozat kapcsán

A Kamaszok című sorozat kapcsán nemcsak a film által felvetett problémákról, hanem a tinédzsereket érintő általánosabb kihívásokról is beszélt Schindler Zsófia pszichológus a 777-nek. A szakember, aki maga is évekig dolgozott serdülőkkel, kitért az online bántalmazás veszélyeire, az önértékelés fontosságára a közösségi média korában, a fiúk férfivá válásának nehézségeire, valamint az Andrew Tate-jelenségre is. Schindler Zsófia hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy a fiatalok érezzék, szükség van rájuk, és az életüknek célja van. A téma a gödöllői tragédia miatt sajnos még inkább aktuális.

Amikor a gúny öl: a gödöllői tragédia figyelmeztetés mindannyiunknak

A gödöllői szívszorító történet emlékeztet minket arra, mennyire fontos, hogy odafigyeljünk a gyerekek lelki világára, és megtanuljuk, hogyan segíthetünk nekik túlélni a megbélyegzést, bántást egy szeretetteljes, biztonságos közegben. Cikkünkben gyakorlati tanácsokat adunk szülőknek, diákoknak és mindazoknak, akik támogatni szeretnének egy ilyen nehéz helyzetben lévő embert.

„Meg kell tennem egy fájdalmas lépést” – visszavonul Pintér Béla

Felfüggeszti tevékenységét Pintér Béla, ismert dicsőítő énekes.

Van, amit jobban tudnak a gyerekek a felnőtteknél?!

Te még hiszel a Mikulásban? A húsvéti nyusziban? A Jézuskában? Hányszor halljuk ezeket a naivitásra utaló kérdéseket? A gyermeki hit megrendíthetetlen. Ők azok, akik csodálattal hallgatnak történeteket. Nem keresnek apróbetűs részeket, kiskapukat. És ami a legcsodálatosabb bennük, hogy feltétel nélkül tudnak szeretni.

Eddig nem tudtam magam megvédeni az abortuszpártiaktól, de már vannak érveim!

Könnyen cáfolható kijelentések keringenek az abortuszról a közbeszédben. Szürreális állítások és felesleges jóemberkedés oltárán áldozzuk fel a jövőnket. Sokáig nem voltam válaszkész egy-egy abortuszpárti érvre, most viszont összegyűjtöttem a megfelelő riposztokat életpárti szempontból. Nem maradhatunk tovább fegyvertelenül ebben a harcban sem, keresztényként kötelességünk kiállni az élet, a legvédtelenebb testvéreink mellett!

Ahol a menny a földet érinti – A Szűzanya jelenéseinek mai üzenete egy fiatal lány szemszögéből

Különleges jelenések, amelyek helyszíneire a mai napig zarándokok illiói mennek el évről évre. De vajon miért jött le hozzánk a Szűzanya, milyen üzenetet bízott rá Jézus? Az üzenetek vajon csak az adott pillatban voltak aktuálisak vagy a mi életünkre is hatással vannak?

„A célunk összegyűjteni a református fiatalokat, akik Istent keresik” – interjú a Csillagpont Fesztivál koordinátorával

Ha még nem döntötted el melyik fesztiválra látogass el idén nyáron, segítek! Július 14-19-e között tárt karokkal vár a Csillagpont Fesztivál Zánkán, a Balaton partján. A 777-nek lehetősége nyílt röviden kérdezni a rendezvény koordinátorát, Nagy Ilona Henrietta református lelkipásztort. Interjúnk.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Jó-e az út, amin járok?” – interjú a Brenner Jánost alakító Jámbor Nándor színművésszel

    „Jó-e az út, amin járok?” – interjú a Brenner Jánost alakító Jámbor Nándor színművésszel

    2025. 09. 14.
  • „Négygyerekes anyuka vagyok, kettő itt van velem, kettő pedig fent vár” – interjú Csajági Ildikóval élete öt sebéről

    „Négygyerekes anyuka vagyok, kettő itt van velem, kettő pedig fent vár” – interjú Csajági Ildikóval élete öt sebéről

    2025. 09. 12.
  • „Isten tudja igazán, mi tesz boldoggá” – domonkos szerzetes vallomása a hivatásról

    „Isten tudja igazán, mi tesz boldoggá” – domonkos szerzetes vallomása a hivatásról

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • tanúságtétel
  • szeretet
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • abortusz
  • blog
  • család
  • egyház
  • keresztény
  • kereszténység
  • szerelem
  • vers
  • dicsőítés
  • koronavírus
  • életvédelem
  • Ferenc pápa
  • advent
  • karácsony
  • A Papp válaszol!
  • evangelizáció
  • hivatás
  • fiatalok
  • zene
  • katolikus
  • bizalom
  • református

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2025 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére