• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Ne a halál, az élet kultúráját építsük!

„Ne a halál, az élet kultúráját építsük!” – Dr. Székely János, a szombathelyi egyházmegye püspökének szavai summázták leginkább annak az életvédő konferenciának az üzenetét, amelyet a Pax Televízió szervezett. A neves és közéleti felszólalók olyan témákat hoztak, melyekkel nagyon is megkongatták a vészharangot: abortusz, pornófüggőség, eutanázia, örökbefogadás, egyedülálló anyák megsegítése.

„Az érzelmek a működésünk alapkövei” – interjú Beller Barnabás pszichológussal, a Pázmány oktatójával

„Nekem a pszichológia segített sok mindent a hétköznapokban megfoghatóvá tenni, amit a hitben éltem meg: ez a két terület nem mond ellent egymásnak, inkább kiegészítik egymást” – vallja Beller Barnabás, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen hallgató, majd oktató lett. Szerinte a Pázmány olyan családias közeg, ahol az emberek nemcsak a tanáraiktól, hanem egymástól is rengeteget tudnak tanulni. Iskolapszichológusként a kisiskolásoktól egészen a 20 évesekig mindenféle korosztállyal foglalkozik, mint mondja, az a legnagyobb élmény, ha rá tud kapcsolódni az adott gyerek élményvilágára és ott találkozni vele.

Ezért olvasom 15 éves korom óta rendszeresen a Bibliát

„Tizenöt éves korom óta olvasom rendszeresen a Bibliát. Hogy miért tartom jónak, vagy fontosnak a 21. században?” Erről szól Thaly Tünde vendégszerzőnk írása.

Van 57 másodperced? – elgondolkodtató filmajánló az időutazásról

Mit nyerünk azzal, ha életünkben kikerülhetnénk a szerencsétlenkedést, a kísérletezést, és így tökéletes pillanatokat gyárthatnánk magunknak? És vajon mit veszíthetünk? Mire tanítanak bennünket a fájdalmak és saját mulasztásaink? Van-e helye ezeknek az életünkben? Egyik olvasónk, Thaly Tünde az alábbi kérdéseken gondolkodott el az 57 másodperc c. film hatására.

„Nagyon elavult nézet, hogy a tudomány és a hit szemben áll egymással” – Gájer László atya

Gájer László atya öt és fél éve tanszékvezető a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán, amely reményei szerint egyre inkább egy szellemi műhellyé változik az individualusta világ közepén. Beszélgetés a teológia hatásáról a hitre, arról hogy miért fordult kispapként a tudomány felé, kötelező hitoktatásról, az egyetem különleges atmoszférjáráról – és a magyar egyház jövőjéről.

Hogyan indítod és zárod a napod; Jézussal vagy a közösségi médiával?

A napunk első és utolsó órája kulcsfontosságú; ilyenkor különösen is arra vagyunk meghívva, hogy Istennel időt töltsünk. Mi lenne, ha egy hétig kipróbálnád, hogy ezekben az órákban telefonozás és a közösségi média helyett a Teremtőddel töltesz időt?

„Szétosztom, amim van” – Beer Miklós püspök meglepő bejelentést tett

Minden felhalmozódott tárgyát szétosztja Beer Miklós püspök. Aki szeretne, szétnézhet  nagymarosi otthonában és ami megtetszik valakinek, azt odaadja. A meglepő bejelentésről azt gondoljuk: ilyen radikális tud lenni az önzetlen szeretet, ahogy Jézus is bemutatta, hogy semmit nem tart vissza tőlünk.

Egy a sok közül – nem vagy egyedül!

Talán nem ismeretlen az érzés, amikor az életünkben előjön egy-egy kérdés, megoldandó helyzet, esetleg valamilyen nehézség, vagy tragédia. Keressük a válaszokat, keressük az utakat, és a legmegfelelőbb megoldásokat. Ez a keresés – főleg, ha a hit szempontjait is figyelembe akartuk venni – eddig nem volt könnyű. Ezen a válaszkeresésen segített a Bízd Rá Magad közösség és a hozzá tartozó weboldal.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Minden emberi élet szent” – Leó pápa a halálbüntetés eltörlése mellett

    „Minden emberi élet szent” – Leó pápa a halálbüntetés eltörlése mellett

    2026. 04. 25.
  • Hálásnak lenni akkor is, ha minden hétköznapinak tűnik

    Hálásnak lenni akkor is, ha minden hétköznapinak tűnik

    2026. 04. 21.
  • Így döntöttem Jézus mellett – egy átlagos lány megtérésének története

    Így döntöttem Jézus mellett – egy átlagos lány megtérésének története

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Ferenc pápa
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • keresztény
  • egyház
  • karácsony
  • kereszténység
  • abortusz
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • advent
  • katolikus
  • fiatalok
  • szexualitás
  • bizalom
  • A Papp válaszol!
  • evangelizáció
  • hivatás
  • #csakegygondolat

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére