• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Hogy tanított meg a Chosen elfogadni, hogy Isten nemet mondott az álmomra?

Sorozatnézés közben folyton az az érzés fog el, hogy mennyivel hasznosabb dolgokkal tölthetném az időm. Ez alól egyetlen kivétel van: a Chosen. Ez a sorozat közelebb visz Istenhez. Azt azonban sosem gondoltam volna, hogy egy életre szóló leckét ad. Hogy megtanít arra, hogyan fogadjam el, amikor Isten nemet mond egy álmomra. 

„A rózsafüzér egyszerű imádsága adja az emberi élet ritmusát”

Október a rózsafüzér hónapja a katolikus egyházban. Ez alkalomból október folyamán a 777blog-on egy három részből álló cikk-sorozatot szentelünk a rózsafüzérnek. Ennek első részében igazán inspiráló tanúságtételeket olvashattok olyan emberektől, akik naponta imádkozzák a rózsafüzért. Megkérdeztem tőlük, hogyan tudnak akár napi három-négy rózsafüzért is elmondani, mi motiválja őket, hogyan tudnak kitartani benne, és mit jelent számukra. Fogadjátok szeretettel ezeket a gondolatokat, melyeket néhol Szent II. János Pál pápának a szent rózsafüzérről írt apostoli leveléből származó idézetek kísérnek!

Assisi Szent Ferenc imája – az emberi élet küldetése néhány sorban

Szent Ferenc imája számomra rendívül meghatározó. Ha az emberi élet küldetését szeretném megfogalmazni, biztosan ez az ima lenne rá a válaszom. Először egy iskolai rendezvényen találkoztam vele, majd később gyakran visszaköszönt különböző imaalkalmak során. Azóta sokszor forgatom magamban Szent Ferenc szavait.

Éljünk a mennyei valóságunkban!

Választhatunk, melyik valóságban élünk: a földiben vagy a mennyeiben? Ha az utóbbi mellett döntünk, mindent egészen más színben láthatunk.

Az aradi tizenhármak utolsó szavai

1849. október 6-án végezték ki a tizenhárom aradi vértanút. Önzetlen hivatástudatban szolgálták hazánkat, mártírhaláluk záloga a mi életünknek is. Az 1848-1849-es szabadságharc alatt elesettek, és az utána kövekező időkben emigrációba kényszerült, börtönben tengődő őseink szellemének emléke legyen példa előttünk! Hogy „szemükben biztatás vagy vád” vegyül, mikor letekintenek ránk, csak rajtunk áll, viseljük méltóképp sorsunkat, ahhoz az eszméhez, szellemi örökséghez hűséggel, amiért ők készek voltak életüket adni. Fel kell nőnünk ahhoz a feladathoz, hogy magyarnak teremtett bennünket a Jóisten.

Tanítvány vagy?

Sok ember vallja magát kereszténynek, miközben egyáltalán nem azt a példát állítják a világ elé az életükkel, amit Krisztus tanított a követőinek. Vajon mit tehetünk azért, hogy hiteles keresztények legyünk?

3 útmutató az élethez – Assisi Szent Ferenc nyomán

Türelem, bátorság, bölcsesség. Neked mire van ma leginkább szükséged?

Búcsúlevél Dr. Karsai Dánielhez

,,Sokan az eutanáziával kötik össze a nevét. De ki is volt Dr. Karsai Dániel? Búcsúlevél egy kiváló ügyvédhez, akinek személye és pályája nagy hatással volt rám.”
A Margaret Blogon megjelent írást szemlézzük, Nagy Vandától.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Néztem, ahogy a kisbabája testrészei hullanak le a földre” – Móczár Boróka tanúságtétele

    „Néztem, ahogy a kisbabája testrészei hullanak le a földre” – Móczár Boróka tanúságtétele

    2026. 07. 24.
  • Szeretetország: a haza, amely a szívben kezdődik

    Szeretetország: a haza, amely a szívben kezdődik

    2026. 07. 21.
  • „Köldökzsinór a mennyországgal” – 10 férfi vallomása a rózsafüzérről

    „Köldökzsinór a mennyországgal” – 10 férfi vallomása a rózsafüzérről

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • interjú
  • kereszténység
  • karácsony
  • abortusz
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • katolikus
  • fiatalok
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • hivatás
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére