• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

A példaképeink is szoronganak – önismereti show-n jártunk

Új műfajban mutatkozott be a keresztény vloggerként ismert Hamar Donát: Magyarországon elsőként indított önismereti show-műsort. A Hoppá! Show első estjén Telegdy-Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes és világbajnok úszó és férje, Telegdy Ádám – szintén elismert úszó – voltak a vendégek. Nevettem, meglepődtem, elgondolkodtam – friss élménybeszámoló következik.

„Akkor lennénk hitelesek, ha jobban evangelizálnánk, ha visszatérnénk az Egyház eredeti küldetéséhez” – Paszternák Tamás az Egyház jelenéről és jövőjéről

„Nem lehet azt mondani, hogy az Egyházunk tökéletesen élte az életét, és egyszer csak a semmiből itt termettek ezek a botrányok.” Ahhoz, hogy Egyházként a megtérés, a megújulás útjára tudjunk lépni, először be kell vallanunk bűneinket, mulasztásainkat, és szembesülnünk kell a jelenkor valóságával, kihívásaival. Épp ezt a tisztánlátást szolgálja a Paszternák Tamás atyával készült, őszinte és felrázó erejű beszélgetés. Tamás atyát, a Váci Egyházmegye pasztorális helynökét kérdeztük a magyar egyház jelenlegi helyzetéről, hitelességi válságáról, a változás és gyógyulás lehetséges útjáról, valamint a hívek és papok helyzetéről. Interjúnk.

A megpróbáltatás mint edzés a lelkednek

Elhivatottság, kitartás és alázat – mind vágyunk ezekre. De mi van, ha épp a nehézségek árán válunk egyre erősebb jellemekké? Mi van, ha maga Krisztus formál ezek közepette?

Meríts erőt a valódi értékekből! – Mindenség Algoritmus könyvajánló

Zizeg körülöttünk a világ, minden és mindenki a figyelmünkre vágyik, legalábbis pénzzé konvertálja. Rengeteg értéknek hazudott eszme zúdul ránk folyamatosan és rabolja el időnket. Valóban kihívás mindannyiunknak megtalálni a nyugalmat és visszatérni, újra felfedezni a valódi értékeket.
Zolek új könyvajánlójában Böszörményi-Nagy Gergely könyvével indul útnak megtalálni a valódi forrást. 

Hogyan küzdjünk meg a nehézségekkel? – 7 gondolat, amely reményt adhat

Hogy lehet a kihívásokkal bátran szembenézni? Hogyan tudunk a nehéz élethelyzetekkel megküzdeni? Az Agapé meghívott vendégei ezekről beszélgettek – mi a műsorból 7 inspiráló gondolatot gyűjtöttünk össze.

Izgalmas találkozások és az önkéntesség ereje – idén is startol a 72 óra kompromisszum nélkül

A fiatalok idén is megmutathatják, mennyi jót lehet tenni 72 óra alatt. A szervező egyházak arra hívják őket, hogy ismét fogjanak össze és az október 10-től induló programban tegyék szebbé, jobbá a környezetüket vagy lássanak el szociális feladatokat, beszélgessenek idős és hajléktalan emberekkel. „Tanárként is azt látom, mennyire hiányzik a diákoknak az az érzés, hogy értékesek hogy képesek megváltoztatni maguk körül a világot, együtt, összefogva” – mondta el a 777-nek Kovács-Czopf Ágnes, a 72 óra program országos főkoordinátora.

Hogyan ismerjük fel az AI által generált képeket?

Az utóbbi időben egyre elterjedtebbek lettek az AI (mesterséges intelligencia) által készített képek. A technológia fejlődése olyan szintre jutott, hogy sok esetben első pillantásra nehéz megkülönböztetni ezeket a képeket a valódi fotóktól. Azonban, ha jobban megfigyeljük őket, gyakran felfedezhetünk apró hibákat és rendellenességeket. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan ismerheted fel az AI által generált képeket, és milyen trükköket érdemes használni, hogy ne válj a hamis tartalmak áldozatává.

Lehet etikus a fogamzásgátlás?

Miért több a szexualitás, mint szimplán a szüzesség elvesztése? Mi az a green sex? Elválasztható-e egymástól szexualitás és termékenység? Mely fogamzásgátló módszerek egyeznek és melyek nem a keresztény erkölcsi tanítással? Ezekről is beszélt Földi-Kovács Andrea a Carpe Deum legfrissebb adásában. Szemlénk.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Néztem, ahogy a kisbabája testrészei hullanak le a földre” – Móczár Boróka tanúságtétele

    „Néztem, ahogy a kisbabája testrészei hullanak le a földre” – Móczár Boróka tanúságtétele

    2026. 07. 24.
  • Szeretetország: a haza, amely a szívben kezdődik

    Szeretetország: a haza, amely a szívben kezdődik

    2026. 07. 21.
  • „Köldökzsinór a mennyországgal” – 10 férfi vallomása a rózsafüzérről

    „Köldökzsinór a mennyországgal” – 10 férfi vallomása a rózsafüzérről

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • interjú
  • kereszténység
  • karácsony
  • abortusz
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • katolikus
  • fiatalok
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • hivatás
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére