• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Milyen gyümölcsöt evett Ádám és Éva? – A lelkész válaszol

Teológiai vagy épp a hétköznapi élettel kapcsolatos kérdéseket is megválaszol Csűrös András református lelkipásztor a református egyház műsorában. A Hiszed vagy sem? minden hétfőn 19 órakor jelentkezik Facebookon és YouTube-on, itt, a 777-en pedig havonta szemlézzük az adások egy kérdését és a rá adott feleletet.

500 év után visszatértek a trappista szerzetesek Norvégiába

Több mint 500 évvel azután, hogy a legtöbb norvégiai apátságot és kolostort a reformáció során feloszlatták és elpusztították, Erik Varden trondheimi trappista püspök felszentelte a világ legészakibb trappista kolostortemplomát.

A 107 éves férfi abban a templomban töltötte a születésnapját, ahol megkeresztelték

Írország második legidősebb embere azzal ünnepelte a 107. születésnapját, hogy misére ment abban a templomban, ahol megkeresztelték.

A Chosen című sorozat mélyebben érint meg, mint eddig bármi ehhez hasonló

Vallástörténészek és filmkritikusok azt vallják, hogy a Biblia nem forgatókönyv, és ebben teljesen igazuk van. A példabeszédeken, gyógyításokon, csodákon túl kell valami plusz, valami, ami a mélyére megy az eseményeknek, ami egy kicsit jobban kibontja azokat számunkra. A The Chosen című sorozat ezt nagyszerűen kivitelezi.

„Soha nem áldanám meg az egynemű kapcsolatban élő embereket” – Barsi Balázs atya

Én soha, semmilyen körülmények között nem áldanám meg az egynemű kapcsolatban élő embereket, mert van lelkiismeretem, és az ilyen áldás összeegyeztethetetlen a Szentírással és a szenthagyománnyal – jelentette ki Barsi Balázs ferences szerzetes, hitszónok, teológiai tanár. A Domokratának adott interjúját szemlézzük.

Ferenc pápa Isten Igéjének vasárnapján meghirdette az Imádság Évét

Ferenc pápa Isten Igéjének vasárnapján szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilikában, a déli Úrangyala imádság után pedig meghirdette az Imádság Évét készületül a szentévre

A hó sem vetette vissza az amerikaiakat, hogy kiálljanak az élet mellett

A havazás és a hideg ellenére tízezrek gyűltek össze pénteken az amerikai fővárosban, hogy részt vegyenek az évente megrendezett „March for Life” (Menet az életért) életvédő felvonuláson

Ferenc pápa a karizmatikusokhoz: Szükség van a dicsőítésre, de ne legyetek szambaiskola!

Ferenc pápa a Vatikánban fogadta a Rinnovamento nello Spirito Santo (Szentlélekben való megújulás) olasz karizmatikus mozgalom küldöttségét. Beszédében az imádság és az evangelizáció fontosságára hívta fel a figyelmet.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Jó-e az út, amin járok?” – interjú a Brenner Jánost alakító Jámbor Nándor színművésszel

    „Jó-e az út, amin járok?” – interjú a Brenner Jánost alakító Jámbor Nándor színművésszel

    2025. 09. 14.
  • „Négygyerekes anyuka vagyok, kettő itt van velem, kettő pedig fent vár” – interjú Csajági Ildikóval élete öt sebéről

    „Négygyerekes anyuka vagyok, kettő itt van velem, kettő pedig fent vár” – interjú Csajági Ildikóval élete öt sebéről

    2025. 09. 12.
  • „Isten tudja igazán, mi tesz boldoggá” – domonkos szerzetes vallomása a hivatásról

    „Isten tudja igazán, mi tesz boldoggá” – domonkos szerzetes vallomása a hivatásról

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • tanúságtétel
  • szeretet
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • abortusz
  • blog
  • egyház
  • család
  • keresztény
  • kereszténység
  • szerelem
  • vers
  • dicsőítés
  • koronavírus
  • életvédelem
  • Ferenc pápa
  • advent
  • karácsony
  • A Papp válaszol!
  • evangelizáció
  • hivatás
  • fiatalok
  • zene
  • katolikus
  • bizalom
  • református

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2025 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére