• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Isten edzőtáborában vagy

Mindaz, amin átmész az életben, arra szolgál, hogy megeddzen és tanulj belőle. Az Úr „edzőtáborában” vagy.

Ferenc pápa a Balenciaga-dzsekis képekről: a mesterséges intelligencia a valóság megmásításának is lehet az eszköze

Ferenc pápa a tömegtájékoztatás 58. világnapjára írt üzenetében ír arról, hogy róla is készültek deepfake-képek.

Februárban érkezik a Chosen 4. évada

Azt hiszem, nincs még egy olyan sorozat, amelyről annyit beszélne a 777 és más keresztény médiumok, mint a Chosen. A Jézus életét bemutató sorozatnak hamarosan már a 4. évadát is megnézhetjük!

Mit lehet kezdeni az anyós-iszonnyal? – A család-és párterapeuta válaszol

Párkapcsolatban hogyan érdemes a másik szüleihez viszonyulni? Mit érdemes tenni, ha az egyik fél nem igazán kedveli a másik szüleit? Mit lehezt kezdeni azzal, ha egy komoly párkapcsolatban az egyik fél katolikus, a másik pedig református? Ezekre a kérdésekre is válaszolt Kozma-Vízkeleti Dániel pár-és családterapeuta a Válaszkeresők podcast legújabb adásában.

Martí Zoltán, a 777 főszerkesztője kapta a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat

A püspökök testülete ebben az évben Martí Zoltánnak, a 777 alapító főszerkesztőjének, az MTVA M4 Sport riporterének adományozta a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat. Büszkék vagyunk rá!

Egy rákban elhunyt, fiatal olasz lány, aki felismerte a szenvedés értékét

Gyakran találkozunk azzal a gondolattal, hogy a szenvedés értelmetlen, céltalan, az eutanázia körüli társadalmi párbeszéd felélénkülésével ráadásul még inkább ez a szemléletmód erősödik meg. Sokszor még hívő emberként sem tudjuk meglátni a szenvedésben rejlő értéket, elfogadva, hogy a nehézségeket Isten valamilyen okból megengedi. Éppen ezért fontos, hogy megismerjük olyanok életét, akik példaként állhatnak előttünk. Ilyen példa Chiara Luce Badano, egy 18 éves korában elhunyt olasz lány, aki rákbetegségének kezelése során a fájdalomcsillapítást is visszautasította, és Jézussal való mély kapcsolatának köszönhetően élete végéig reményteljes, derűs maradt.

4 bibliai vers, amellyel imádságod elején segítségül hívhatod a Szentlelket

Szalézi Szent Ferenc javaslata alapján íme néhány bibliai vers, amelyek megnyitják szívedet, hogy tisztábban halld Isten hangját!

12 éves fiú kapott rangos egyházi elismerést

A 12 éves Szigeti András kapta a kaposvári Szent Margit Plébánia Arany Rózsafüzér-díját. András óvodás kora óta rendszeresen ministrál és olvas fel a szentmiséken. Ebből is látszik: az Isten országáért való munkálkodás nem életkor-függő.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Jó-e az út, amin járok?” – interjú a Brenner Jánost alakító Jámbor Nándor színművésszel

    „Jó-e az út, amin járok?” – interjú a Brenner Jánost alakító Jámbor Nándor színművésszel

    2025. 09. 14.
  • „Négygyerekes anyuka vagyok, kettő itt van velem, kettő pedig fent vár” – interjú Csajági Ildikóval élete öt sebéről

    „Négygyerekes anyuka vagyok, kettő itt van velem, kettő pedig fent vár” – interjú Csajági Ildikóval élete öt sebéről

    2025. 09. 12.
  • „Isten tudja igazán, mi tesz boldoggá” – domonkos szerzetes vallomása a hivatásról

    „Isten tudja igazán, mi tesz boldoggá” – domonkos szerzetes vallomása a hivatásról

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • tanúságtétel
  • szeretet
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • abortusz
  • blog
  • család
  • egyház
  • keresztény
  • kereszténység
  • szerelem
  • vers
  • dicsőítés
  • koronavírus
  • életvédelem
  • Ferenc pápa
  • advent
  • karácsony
  • A Papp válaszol!
  • evangelizáció
  • hivatás
  • fiatalok
  • zene
  • katolikus
  • bizalom
  • református

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2025 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére