• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

„A művészet nem önmagáért, hanem a másik emberért van” – idén huszadik alkalommal rendezik meg a Református Zenei Fesztivált

„A zene ott is hatni képes, ahol esetleg a szavak nem használnak” – vallja Szávay László, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány munkatársa, aki a 777-nek mesélt a Református Zenei Fesztiválról, amelyet idén május 30. és június 1. között tartanak. A huszadik alkalommal megrendezett fesztivál célja, hogy örömöt közvetítsen – nem pusztán vidámságot, hanem az Istentől kapott élet teljességét. A esemény szervezője szerint a programokban idén kiemelt szerepet kap az ifjúság megszólítása, de minden korosztály találhat magának lelki és zenei élményeket, a klasszikus zenétől a népzenén át a jazzig.

„A mindennapjaim része, hogy esténként imádkozom” – Ember Márk

Ember Márk, akit sokan a Hogyan tudnék élni nélküled és a Futni mentem című filmből, illetve a színházi darabokból ismernek, nemrég a tévében megosztotta, hogyan vélekedik a hitről és milyen élmény vezette arra, hogy valóban van valami több, mint a látható.

„A kárpátaljai testvéreink érezhetik, hogy nincsenek egyedül, nem feledkeztek el róluk” – libanoni női konferencia a háborúk árnyékában

Meg nem hallott hangok – háborús helyzetben élő nők konferenciája Libanonban – címmel jelent meg egy tudósítás a reformatus.hu-n Berecz Júlia tollából, aki a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatal Külügyi Osztályának vezetőjeként részt vett az április elejei konferencián. A 777-nek lehetősége nyílt kérdezni Júliát a Libanonban tapasztaltakról, a konferencia hasznosságáról, a keresztényi lét békeorientáltságáról, kárpátaljai testvéreink segítéséről.

„Első az egyenlők között” – hogyan alakult ki a pápaság?

Minden út Rómába vezet? Hogy alakult ki ez a kultusz? A pápaság intézménye kin vagy min alapszik? Berényi Rebeka Anna írása Johannes Hartl Katolikus hit – alapfokon című könyve alapján.

Tükör a szülőknek: amikor a szoba nem véd meg – vélemény a Kamaszok című sorozatról

A Netflix Kamaszok című sorozata fájdalmasan valóságos tükröt tart a szülők és a fiatalok elé. Egy látszólag rendezett család történetén keresztül mutatja meg, hogyan alakulhat ki tragédia ott is, ahol úgy tűnik, minden rendben. A film rávilágít a figyelem hiányára, az érzelmi elhidegülés veszélyeire és az online tér lelket torzító hatásaira. Fontos üzenete, hogy a szülőknek nem szabad elzárkózniuk a szakértői segítségtől, és hogy a valódi biztonságot nem a falak, hanem a szerető, figyelmes jelenlét adja. A Kamaszok nemcsak elgondolkodtató, hanem figyelemébresztő is: a családi figyelem és kapcsolódás ma égetőbb szükséglet, mint valaha.

A hit az ember egyik legszebb erénye – egy személyes történet a Ferenc pápával való találkozásról

Nemrég arra kértünk titeket, hogy küldjétek el nekünk, ha van meghatározó élményetek Ferenc pápáról. Fogadjátok szeretettel Mária beszámolóját, aki a Szentatya második magyarországi látogatásakor tudott jelen lenni, legelöl. Mindez épp a születésnapja után történt.

3 legnagyobb lelki örökségünk Ferenc pápától – a szeretet a központban

Ferenc pápa egész élete során (1936. 12. 17-től 2025. 04. 21-ig) nagyon sok értékről tanított papként, majd püspökként, bíborosként és végül pápaként. De mik voltak azok a témák, amelyek különösen közel álltak a szívéhez, és amelyeken keresztül Jézus legnagyobb tanítását – a szeretet parancsát – közvetítette az emberiség számára? Szó lesz Szentlélekről, szegényekről, irgalmasságról, fiatalokról és házasságról is többek között. 

Ma avatták volna szentté Carlo Acutist

Az isteni irgalmasság vasárnapja – mely egyben a serdülők jubileumának napja – lett volna a szentté avatási időpontja Carlo Acutisnak. A szertartás elmaradásának ellenére rengetegen érkeztek meg Rómába, különösen sok fiatal. Hozzájuk is fordult ma Pietro Parolin a Szent Péter téren tartott misének homíliája közben.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Amikor Isten összetöri a terveidet – hogy valami jobbat építsen

    Amikor Isten összetöri a terveidet – hogy valami jobbat építsen

    2026. 07. 11.
  • Az élet játéka – avagy véletlenek nincsenek a játékszabályban

    Az élet játéka – avagy véletlenek nincsenek a játékszabályban

    2026. 07. 08.
  • „Isten az élet továbbadására méltóztatott minket” – így készít Isten az anyai hivatásra

    „Isten az élet továbbadására méltóztatott minket” – így készít Isten az anyai hivatásra

    2026. 07. 07.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • interjú
  • kereszténység
  • karácsony
  • abortusz
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • katolikus
  • fiatalok
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • hivatás
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére