Az isteni irgalmasság vasárnapján Rónaszéki János atya és Ferenc pápa gondolatai hívnak meg bennünket arra, hogy újra felfedezzük Isten végtelen szeretetét és irgalmát. Az Egyház feladata, hogy az irgalmasság üzenetét hitelesen, élő módon közvetítse a világ felé, a gyónás szentségén keresztül is. Ferenc pápa arra buzdított, hogy engedjük átformálni életünket Krisztus szeretetével, és mi magunk is váljunk az isteni irgalom eszközeivé.
Nagyszombat csendje nem csupán a gyász, hanem a remény csöndje is. Ferenc pápa és Rónaszéki János atya gondolatai arra hívnak bennünket, hogy ne meneküljünk tovább a belső csönd elől, hanem találkozzunk önmagunkkal, és ezen keresztül Istennel. A Szent Háromnap középső, legcsendesebb napja mélységes üzenetet hordoz: a sír csendje nem az üresség, hanem az újjászületés előtti pillanat nyugalma.
Mit jelent ma keresztényként élni egy olyan világban, amely gyakran a kényelmet és a sikert állítja középpontba? Rónaszéki János atya nagypénteki elmélkedése arra hív, hogy ne csak szemlélői legyünk a kereszt titkának, hanem vállalói is – úgy, ahogyan Krisztus tette. Ferenc pápa gondolataival összhangban mutat rá: a kereszt nem csupán szenvedés, hanem az isteni szeretet legmélyebb kinyilatkoztatása, amely megtisztít, átformál és új életre hív.
Rónaszéki János atya nagycsütörtöktől húsvétvasárnapig ajándékozza meg a 777 olvasóit gondolataival – amelyekhez az inspirációt többek között Ferenc pápa tanításai adják. Első írásából kiderül számunkra, hogy hit útja nem a tökéletesek kiváltsága, hanem az elesetteké, akik újra és újra képesek felállni. A nagycsütörtök drámája nemcsak az apostolok gyengeségét tárja fel, hanem mindannyiunk belső küzdelmét: a csalódások, árulások és szégyenek mélységéből hogyan találunk vissza Isten szeretetébe. A választás mindig előttünk áll – Júdás kétségbeesett útja vagy Péter bűnbánattal teli felemelkedése. Ez a húsvéti történet mélyebb, mint a fájdalom: a gyengeség szent helyévé válhat, ha hagyjuk, hogy Isten ott érintsen meg minket, ahol leginkább szégyelljük magunkat.
Martos Levente Balázs, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke nagycsütörtök alkalmából a 777 olvasóihoz írt elmélkedésében arra hívja fel a figyelmet, hogy Jézus utolsó vacsorájának eseményei – az Eucharisztia alapítása és a lábmosás gesztusa – nemcsak szimbolikus cselekedetek, hanem mély üzenetet hordoznak. Gondolatai segítenek elmélyíteni a nagyheti szertartások megértését és megélését.
Virágvasárnap a nagyhét kezdete, amikor a keresztények Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek. Ekkor a nép pálmaágakkal köszöntötte Őt, hozsannát kiáltva, mint a békesség Királyát. A liturgia barkaszenteléssel és ünnepi körmenettel indul, majd a szenvedéstörténet felolvasásával emlékeztet a közelgő passióra. Ez a nap különleges kettősséget hordoz: egyszerre ünnepi és elővételezi Jézus szenvedését. Virágvasárnap arra hív, hogy szívünket is megnyissuk Jézus előtt, és vele lépjünk be a húsvét titkába. Nagy Péter János – a felvidék Gúta város plébánosának – virágvasárnapi üzenetét olvashatjuk.
Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe van ma, aminek alkalmából sok templomban indítanak lelki adoptálást. Ennek keretén belül karácsony napjáig egy tized rózsafüzérrel – napi 5 percnyi imával – egy abortusszal fenyegetett gyermek életéért imádkoznak. De mi is ez a lelki adoptálás?
Hozzám hasonlóan sok fiataltól távol állhat a rózsafüzér első hallásra. Az imamód, melyet nagyszüleink kedvelnek és ösztönzik rá gyermekeiket, unokáikat, könnyen tűnhet régimódinak és unalmasnak. Én is így éreztem sokáig, s hogy mi változott, arról igykeztem írni a következő sorokban.