Hogyan találhatunk rá az elhívásunkra? Miképpen lehet megőrizni a házasság előtti tisztaságot? Mik a buktatók és az erőforrások ebben? Fel lehet épülni, ha átéltünk egy tragédiát? Ezekről is beszélgettünk a 777 podcastben Hegedűs-Tóth Sárával, azaz Bazsával, aki nemcsak a hangjával, hanem az egész életével Istent akarja dicsőíteni.
Az adás írott verzióját rövidítve olvashatjátok, de bátorítunk, hogy hallgasd meg a teljes beszélgetést is!
Interjú
Egy 20 éves fiú, aki a szüleit tanítja rózsafüzért imádkozni, egy 16 éves lány, aki a nem hívő barátnőjének rózsafüzért ajándékoz, és egy egyetemista srác, akinek imameghallgatásai százakat inspiráltak imádságra. Volt hozzájuk néhány kérdésem, és ők örömmel feleltek. Meséltek arról, hogy milyen jótékony hatással volt hétköznapi életükre a rózsafüzér, de a mélységeinek megtapasztalása is szóba került. Magam is meglepődtem, hogy fiatal koruk ellenére néhol milyen isteni bölcsesség sugárzott szavaikból. A rózsafüzérről szóló sorozat második részében fogadjátok szeretettel az ő gondolataikat!
Tábori püspökként sem szeretnék elszakadni a katonáktól, mert engem ez éltet. Ha visszanézek, hogy egy asztalosfiúból hogyan lett tábori lelkész, hogy ment el ezekbe a missziókba, hogy állt oda mellé az Úristen, hogyan adott erőt, amikor emberi veszteséggel néztünk szembe, és hogyan segített abban, hogy az Igével tudjak vigasztalni, akkor azt érzem, ennél nem kell több – vallja Mészáros László ezredes, aki csaknem harminc év tábori lelkészi szolgálat után vezetheti a Protestáns Tábori Püspökséget. A Református.hu interjúját szemlézzük.
“Nem lehet azt mondani, hogy az Egyházunk tökéletesen élte az életét, és egyszer csak a semmiből itt termettek ezek a botrányok.” Ahhoz, hogy Egyházként a megtérés, a megújulás útjára tudjunk lépni, először be kell vallanunk bűneinket, mulasztásainkat, és szembesülnünk kell a jelenkor valóságával, kihívásaival. Épp ezt a tisztánlátást szolgálja a Paszternák Tamás atyával készült, őszinte és felrázó erejű beszélgetés. Tamás atyát, a Váci Egyházmegye pasztorális helynökét kérdeztük a magyar egyház jelenlegi helyzetéről, hitelességi válságáról, a változás és gyógyulás lehetséges útjáról, valamint a hívek és papok helyzetéről. Interjúnk.
A fiatalok idén is megmutathatják, mennyi jót lehet tenni 72 óra alatt. A szervező egyházak arra hívják őket, hogy ismét fogjanak össze és az október 10-től induló programban tegyék szebbé, jobbá a környezetüket vagy lássanak el szociális feladatokat, beszélgessenek idős és hajléktalan emberekkel. „Tanárként is azt látom, mennyire hiányzik a diákoknak az az érzés, hogy értékesek hogy képesek megváltoztatni maguk körül a világot, együtt, összefogva” – mondta el a 777-nek Kovács-Czopf Ágnes, a 72 óra program országos főkoordinátora.
“Egy jó vers el tudja hozni azt, amitől ma kicsit eltávolodtunk; hogy szembenézzünk az érzelmeinkkel, megálljunk egy pillanatra és elgondolkodjunk, vagy egyszerűen rácsodálkozzunk valamire.” A tavaly megjelent Apa kezdődik c. novelláskötetének megjelenésével vált szélesebb körben is ismertté Véssey Miklós, fiatal író, költő, aki emellett Istenhívő és két gyermek édesapja – interjúnkban így kézenfekvő volt, hogy mindezeket a témákat érintve beszélgessünk a hit és az irodalom, az irodalom és társadalomi kérdések, valamint az apai hivatás vonatkozásában.
Dr. Csókay András idegsebész neve nemcsak országosan ismert, de a bangladesi sziámi ikrek szétválasztása óta sokan ismerhették meg a nevét világszerte is. Tíz évig volt a Honvéd Kórház osztályvezető főorvosa, mielőtt nyugdíjazták volna. Jelenleg Balassagyarmaton és Salgótarjánban dolgozik operáló idegsebészként. Az interjúban őszintén beszél a nyugdíjazásáról, a magyar egészségügy helyzetéről, a közbeszédet uraló gyűlöletkeltésről, az egyházon belüli papi botlásokról és megtéréséről is.
Először a Szingli vagy svindli nevű tévéműsorban tűnt fel az akkor még lánykori nevén szereplő Tápai Andrea. A műsorban való szereplést mai, keresztény fejjel nem vállalná el, viszont Isten ezt is felhasználta arra, hogy közelebb vonja magához. Bodó Andi megtérésének története nem mindennapi, a kedves és vidám személyiségét pedig bármeddig elhallgatnánk. Mint mondja, Jézus Krisztus hozta ki belőle a legjobbat, az Ő szeretetét szeretné megosztani minél többekkel, hogy az ő életük is megváltozzon.
Vajon miért ilyen nehéz ismerkedni ma keresztényként? Mi a szerepe a szexualitásnak az életünkben, és mik az egészséges keretei? Mitől lehetnénk boldogabbak és szabadok a függőségektől? Miért lenne fontos néha unatkozni? Többek között ezekről kérdeztem Schindler Zsófia pszichológust, akit a Lelkes blog nevű oldala által ismertem meg. Zsófival beszélgetni igazi feltöltődés, mert olyan ember, aki nem akarja rád erőltetni a véleményét, hanem nyitott, őszinte és mindent árnyaltan igyekszik megvizsgálni – gyanítom, pszichológusként is így ül ott az egyéni tanácsadás során.
A vajdasági Szabadkán született, élt Itáliában, Münchenben és Londonban is, de otthonra lelt Budapesten, ahol majd egy évtizeden át volt a város és az ország egyik leglátogatottabb és legtöbb fiatalt vonzó templomának igazgatója. A Pest Palotanegyedében található jezsuita szigetről, vagy miként szintén ismeretes, a „Kis Vatikánból” most a tengerentúli Torontóba készül. Ez lesz a Jézus Társasági atya következő szolgálati helye, aki nem csak templomigazgatóként, de plébánosként, A Szív újság főszerkesztőjeként, a Fáber Péter Rendház elöljárójaként és még ki tudja, hányféle szerepben búcsúzik. Hogyan fogadta a döntést, milyen új távlatokat, feladatokat lát most maga előtt? Mit lesz a legnehezebb itt hagyni a Mária utca pezsgő közösségi életéből? Ezekről is kérdeztem Horváth Árpád jezsuita atyát.