Ritka kincsre bukkantak a kutatók a veszprémi várnegyed megújítását kísérő régészeti feltárások során: a szakértők Szent István király egyik legelső ezüstdénárját találták meg a Nagyszeminárium udvarán. A Magyar Nemzeti Múzeum régészei és a várnegyed műemléki megújításáért felelős szakemberek szerint a Lancea Regis feliratú dénárt Szent István közvetlenül a koronázása után, 1002 körül verethette. A most előkerült pénzérme elsősorban azért különleges, mert nagyon kevés készült belőle (alig félszáz példányt ismerünk), ráadásul egy olyan talajrétegben találták meg, ahonnan csak Árpád-kori leletek kerültek elő.
Hírek
Egy countryénekes tollat és papírt ragadott, hogy megossza az érzéseit az öccsével kapcsolatban, aki másmilyen, mint az átlag.
Sokak álma, hogy a lottózással pénzt nyernek. Legtöbbünk azt képzeli el, hogy a sok-sok pénznek köszönhetően luxusban élhetünk majd, egy brit házaspár azonban, akik szeptember végén nagyobb összeget nyertek a lottón, másokról akarnak gondoskodni nyereményükből.
100 millió forintért megvásárolta a Szombathelyi Egyházmegye a Brenner-villát, Boldog Brenner János szülőházát. A részletekről az egyházmegye honlapja számolt be.
Közleményt adott ki a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, hogy együttérzését fejezze ki az örmény hallgatói felé, miután Azerbajdzsán villámtámadást indított az örmények lakta Hegyi-Karabah ellen. A támadás előtt 120 ezer örmény élt a területen, azonban mára szinte mindenki elmenekült.
Ferenc pápa nemrég írásban válaszolt olyan kritikus témákat érintő kérdésekre, mint például a nők pappászentelésének lehetősége, a szinodalitás létjogosultsága és a meleg párok megáldásának gyakorlata. Az öt bíboros által előterjesztett kérdéseket (latinul „dubia”, azaz kétségek) a Hittani dikasztérium tette közzé október 2-án, hétfőn, azóta pedig jó pár cikk napvilágot látott, melyek szerint Ferenc pápa támogatja a meleg párok megáldását. De mit mondott valójában a főpásztor?
Egyre több olyan eset fordul elő, amikor 18 év alatti fiatalok rosszul lesznek, sőt akár szívrohamot kapnak a túlzott energiaital-fogyasztás miatt. Emiatt új törvényjavaslatot tettek, amelyet ha a parlament elfogad, betilthatják az energiaitalok vásárlását és fogyasztását a gyerekek körében.
Kevesebb mint egy hét alatt több mint egymillió ember látta a YouTube-on az olasz Esselunga élelmiszerlánc reklámját, amely egyben rendkívül heves érzelmeket váltott ki – az amúgy is heves érzelmű – olaszokból. Újságok címlapjára került, politikusok vették napirendre. A videó egy kislány történetéről szól, a családi értékek fontosságáról és a válásban lelkileg megsérült gyermekek ki nem beszélt traumájáról. A reklámot úgy is teljesen meg lehet érteni, ha az ember nem tud olaszul.
„A nemzetközi tendenciák a népszámlálás adataiban is megfigyelhetőek, amelyek alól hazánk és ezen belül katolikus közösségeink sem képeznek kivételt. Ez feladatot jelent a Magyar Katolikus Egyház számára is” – reagált a népszámlálási adatokra az MKPK, amelynek közleményét változtatás nélkül közüljük. A KSH friss adataira a protestáns egyházak is reagáltak.
61 csoport, valamint több mint 1000 diák és vezető vett részt idén az államilag támogatott zarándoktáborokon, melynek utolsó csoportja a napokban tért haza. A zömében több mint 100 kilométeres, 1 hetes zarándoklatok embert próbáló terepei alatt a szervezők minden aktuális, fiatalokkal kapcsolatos feltételezésre rácáfoltak. Azt tapasztalták ugyanis, hogy a diákok éheznek a csendre, szeretnek egymással beszélgetni és a természetben lenni.