A világirodalom számos kiemelkedő alkotása karácsony ünnepéhez kötődik, ahogy a magyar irodalom is megannyi csodálatos művel ünnepelte már karácsonyt. Időnként azonban megesik az is, hogy történelem, szakrális ünnep és a magyar irodalom összefonódik…
Élünk. Élhetünk. Életet adhatunk. Ez mind az Isten ajándéka, óriási kegyelem! Olvasónk, Hajling Tünde osztja meg gondolatait ezzel kapcsolatban Hálaének című versében, ami sokkal inkább ima igazából. A Teremtő Isten dicsérete egyrészt feladatunk, de fel is tölt minket, hiszen ilyenkor még jobban árad a kegyelem, megnyugvás, béke. Fogadjátok szeretettel!
Egy kedves Olvasónk gyönyörű verssel örvendeztetett meg minket. A mű utolsó sora (elnézést a spoiler miatt) egy modern közhely: Most eredj és élj, mert a világ a tiéd. – A kérdés csak az, hogy mi, keresztények, hogy értelmezzük ezt. Ez a vers nem csak adventben aktuális!
Vágvölgyi Gergely barátunk már eddig is bizonyította, hogy sokszínű, kiváló munkatárs. Ezúttal egy verssel lepte meg a 777 olvasóit – sőt, a szerkesztőit is. Fogadjátok Ti is sok szeretettel! Miénk a diadal!
Igazából ma, november 2-án van halottak napja. Sokak fejében nagy a káosz: Halloween, Mindenszentek, halottak napja – pedig mind nagyon nagyon más dolog. Szent Odilo clunyi apát kezdeményezte, hogy miután Mindenszentek ünnepén az Egyház megemlékezik a mennyország szentjeiről, másnap az összes megholtról is megemlékezzünk – ez történik ma. Erről az emlékezésről következik egy személyes szösszenet verssel kísérve.
Igen, Atyám. Most már csak arra vágyom,
hogy amíg fekszem itt a betegágyon,
Te nagyon meg tudj növekedni bennem,
s taníts meg újra kisgyermekké lennem.
Könnyű keresztem hogyne hordanám,
Örömmel, békén. Igen, Atyám.
Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben Ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.
De jaj annak, ki meglátásra vak,
s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja őt,
mikor leszállni fél az álom:
Ítéletes, Zivataros,
villám-világos éjszakákon.
Egyik legnagyobb közhely, de “a mai rohanó világban” nagyon nehezen vesszük észre az apró szépségeket, kisebb-nagyobb csodákat. Pedig olyan fontos lenne, annyira megváltoztatná a hozzáállásunkat a dolgokhoz, az élethez, a környezetünkhöz, az ismerőseinkhez. Egy íródó blogbejegyzés előtt engedjétek meg, hogy megosszuk veletek Reményik Sándor csodaszép versét!