Bese Gergő atya gondolatai a mai kor kihívásairól: tanúságtevő kereszténynek kell lennünk!

Bese Gergő atya gondolatai a mai kor kihívásairól: tanúságtevő kereszténynek kell lennünk!
2018-ban jelent meg egy film Pál, Krisztus apostola címmel, mely Lukács és Pál apostol főszereplésével mutatja be az első keresztények életét és viszontagságait. Nem utolsósorban pedig azt a hitbéli mélységet, melyből az apostol levelei születtek.
Január 25-e a pálfordulás emléknapja, vagyis a megtérés ünnepe. Ebből az alkalommal imádkozzunk együtt családjaink, barátainak és önmagunk teljes megtéréséért.
Nemrég volt Pál apostol megtérésének ünnepe. A Biblia részletesen leírja a jól ismert történetet, hogy a keresztényeket üldöző Saul szózatot hallott az égből, a földre esett, és elvesztette a látását is. Ahogy ezen gondolkodom, megállapítom, hogy bizony nekem is szükségem volna egy újabb „pálfordulásra”. Újra Isten felé fordulni. Én nem üldözöm a keresztényeket, így tőlem talán inkább azt kérdezi a Mennyei Atya, hogy „Miért nem követsz engem?”
Jézus harmadnapra feltámadt a halálból! Ez az egész történelem legfontosabb eseménye, és a keresztény tanítás alapja. Viszont van Jézus feltámadásának egy, a mi életünkre nézve elég komoly következménye, amivel kevesebbet foglalkozunk: mi is fel fogunk támadni!