Szeretek enni. De szeretem azokat az időszakokat is, amikor önszántamból úgy döntök, hogy most egy ideig nem fogok jóllakni. Amikor az esti menü kenyér és víz. Szükségem van rá, hogy időnként a böjtölést választva még tudatosabban, még elkötelezettebben forduljak a látható világtól a láthatatlan felé, az emberek tekintetétől az Atya tekintete felé – hiszen „nemcsak kenyérrel él az ember…”[1]
