Nyilatkozatban szólította fel Kirill, az orosz ortodox egyház pátriárkája a török vezetést arra, hogy ne alakítsa mecsetté az isztambuli Hagia Sophia-bazilikát, őrizze meg annak semleges státusát, és hagyja meg múzeumnak.
kereszténység
Nemrég megkérdeztünk titeket az Insta-oldalunkon, hogy ha egy dolgot kérdezhetnétek egy lelkésztől/paptól, akkor mi lenne az. Mondanom sem kell, remek kérdéseket kaptunk!
Van, amit nem lehet félvállról venni.
Zarándokok nélkül emlékeztek a fatimai jelenések 103. évfordulójára: 1917-ben három pásztorgyereknek jelent meg a Szűzanya, a hatodik találkozást egyes becslések szerint akár hetvenezren is láthatták a helyszínen., ez volt az úgynevezett napcsoda.
A 777 ONLINE legújabb adásában két fiatal művészt szólaltattunk meg. Endrédy Gábor színművész és Dánielfy Gergő énekes őszintén beszélt színházról, a hit felvállalásáról, sztereotípiákról. A beszélgetés legjobb részleteiből szemezgettünk.
Kosztolányi Dezső a 20. századi magyar líra és széppróza egyik legnagyobb alakja kívülről csodálkozott rá a keresztény év különleges körforgására!
Mi az első dolog, amit keresztényként el akarunk mondani a világnak? Mi az első dolog, amit nagy valószínűséggel nekünk is elmondtak, amikor a kereszténységgel találkoztunk? Hogy ISTEN SZERET! Ezt a két szót végtelenül elhasználtuk már. Olyan sokat hallottuk, hogy már nem is értjük.
A Titanic tragédiája 106 éve foglalkoztatja az embereket: világhírű film készült belőle, kiállítások tekinthetők meg róla, még mindig beszédtéma a legyőzhetetlennek hitt hajó drámája. Kevesen tudják, hogy a halál árnyékában többen is hősiesen viselkedtek, közöttük az a 3 pap, akik a biztos halált választották, hogy így mentsék a lelkeket. A “Szeressétek egymás” magazin korábbi írását közöljük.
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, idén is folytatódik a 777 OFFLINE beszélgetéssorozatunk. Hamarosan, egészen pontosan szeptember 2-án 17 órakor elindul a regisztráció is az eseményre.
Ha keresztényként nőttél fel, rendszeresen jártál templomba, és esetleg az összes barátod keresztény, akkor valószínűleg sosem fogod tudni beleképzelni magadat egy kereső helyzetébe. Én sem tudom, és ez elkeserít.